Index Vakbarát Hírportál

Megtalálták az eltűnt tengeralattjáró maradványait

2021. április 25., vasárnap 11:40 | aznap frissítve

Megtalálták az elsüllyedt indonéz tengeralattjáró maradványait 850 méterrel a tengerszint alatt. A hajótest legalább három darabra tört – jelentették be a hadsereg és a tengerészet képviselői vasárnap az Inquirer beszámolója szerint.

Az indonéz elnök a nap folyamán, még a felfedezés előtt bejelentette, hogy befejezettnek nyilvánítják az indonéz hadsereg Bali szigetétől északra eltűnt tengeralattjárójának keresését. Egyszersmind részvétét fejezte ki a fedélzeten tartózkodó 53 ember hozzátartozóinak.

A katonaság és a haditengerészet megváltoztatta a KRI Nanggala–402 tengeralattjáró státusát

– mondta újságíróknak Joko Widodo elnök. A 44 éves hadi eszközt „a kapcsolat megszakadt” címen tartották nyilván, amióta szerdán eltűnt. Ezt változtatták most az „elsüllyedt” kategóriára.

Mi, indonézek mindannyian mély szomorúságunkat fejezzük ki e miatt a tragédia miatt, elsősorban a legénység családtagjainak

– fűzte hozzá az államfő.

Szombaton a kutatócsoportok a merüléshez közel megtaláltak  a tengeralattjáróról származó néhány tárgyat, többek között imaszőnyegdarabokat és a periszkóp zsírozásához használt kenőanyag palackját.

Előzőleg érzékelők 850 méteres mélységben lokalizálták a tengeralattjárót, amelynek maximális merülési mélysége 500 méter. Szakértők szerint a tengeralattjáró darabokra törhetett.

A tengeralattjáró utáni kutatás több mint egytucatnyi helikopterrel és hajóval folyt, amerikai, ausztrál, szingapúri, malajziai és indiai segítséggel.

Az 1970-es évek végén Németországban gyártott, KRI Nanggala–402 típusú hadi járművel mintegy 95 kilométerre a parttól vesztették el a kapcsolatot, amikor Bali szigete mellett éppen torpedógyakorlatot folytatott.

Rovatok