Index Vakbarát Hírportál

Egyiptom szigorúbban bünteti a női nemi szervek csonkítását

2021. április 26., hétfő 22:08

Egyiptom újból szigorított a női nemi szervek csonkításáért járó büntetésen, így a jövőben akár húsz évig terjedő börtönt is kiszabhatnak ezért – közölte Brendan Wynne, a The Five Foundation jogvédő csoport társalapítója.

Annak dacára, hogy az egyiptomi parlament már másodjára szigorít a külső női nemi szervek körülmetélésének tiltott gyakorlatára vonatkozó törvényen, jogvédők továbbra is borúlátóak a szabályozás kikényszerítését illetően, tekintettel arra, hogy ez a jelenség széles körben elterjedt az észak-afrikai országban.

Szakképzett orvosok még mindig hajtanak végre női körülmetélést az egyiptomi klinikákon, sőt nyilvánosan hirdetik szolgálataikat

– írta a jogvédő, aki szerint a figyelemfelhívó kampányok és a szigorú büntetések ellenére a beavatkozást végrehajtókat csak elvétve vonják felelősségre, különösen a vidéki térségekben, ahol ez a gyakorlat még inkább elterjedt.

Az eddigi jogszabályok szerint legfeljebb hét év szabadságvesztéssel és orvosok esetében öt év foglalkozástól való eltiltással büntették ezt a bűncselekményt. A vasárnap elfogadott, de még elnöki jóváhagyásra váró jogszabálymódosítás értelmében a büntetési tétel öttől húsz évig tartó börtönre változott annak függvényében, ki hajtotta végre a beavatkozást, illetve a körülmetélésnek voltak-e tartós egészségügyi következményei, esetleg halálos kimenetele. Az új szabályok emellett büntetni rendelik azt is, aki kezdeményezte a csonkítást. Ez utóbbi személy általában egy közeli családtag szokott lenni.

Egyiptom a kilencvenes évek közepén kezdett el harcolni az évszázados hagyomány ellen, amelynek állítólagos célja, hogy kordában tartsa a nők szexuális vágyait. 2008-ban a kairói parlament a konzervatív körökből érkező ellenállással szembeszegülve betiltotta a női körülmetélést. Egy 2015-ös kormányzati felmérés szerint ennek ellenére a 15 és 49 év közötti egyiptomi nők 87 százalékának nemi szervét megcsonkították. 

Rovatok