Index Vakbarát Hírportál

Lazítottak a határátlépési szabályokon Szlovákiában

2021. április 26., hétfő 18:24

Hétfőtől harminc helyett száz kilométerről is lehet ingázni Szlovákiába a szomszédos országokból – tájékoztat róla az Új Szó szlovákia magyar portál.

Nem kell karanténba vonulnia április 26-tól azoknak a Szlovákiában, a határtól száz kilométeren belül dolgozó személynek, akinek a szlovák határtól számított száz kilométeren belül van átmeneti vagy állandó tartózkodási helye a szomszédos országban. Azonban 

szükséges felmutatniuk a hét napnál nem régebbi negatív antigén- vagy PCR-tesztet – fogalmaz a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) határellenőrzésről szóló rendelete. 

Azokra a szlovák állampolgárokra sem vár karantén, akik valamelyik szomszédos országban, a határátkelő száz kilométeres körzetében élnek, ám negatív teszttel nekik is kell rendelkezniük.

A Szlovákia területén állandó vagy ideiglenes lakhelyre bejegyzett, és a szomszédos állam területén dolgozó ingázókra vonatkozó feltételek nem változnak

– mondta Daša Račková, a Közegészségügyi Hivatal szóvivője.

Kivételek is vannak, hiszen teszt nélkül átléphetik a határt, és nem kell karanténba vonulniuk egyes, a mezőgazdaságban, az élelmiszeriparban és az erdészetben, az állattenyésztésben és az állategészségügyben dolgozóknak sem, ha a mentességüket jóváhagyja a szomszédos ország mezőgazdasági minisztérium.

Emellett 

nem kell karanténba vonulniuk és tesztet felmutatniuk sem azoknak az uniós állampolgároknak és családtagjaiknak sem, akik Szlovákia területén keresztül egy másik uniós tagállamba utaznak.

Ennek feltétele az, hogy nem állhatnak meg Szlovákia területén (kivéve tankolni), és az országba való belépéstől számított nyolc órán belül elhagyják Szlovákia területét.

Rovatok