Index Vakbarát Hírportál

Tömegpánik az izraeli vallási fesztiválon, több tucat ember meghalt

2021. április 30., péntek 06:02

Izraeli sajtóhírek szerint 44 ember fulladt meg vagy taposták halálra, 150-et pedig kórházba kellett vinni, amikor péntek hajnalban tömegpánik tört ki a lág báómer izraeli vallási fesztiválon. A helyszínen, az észak-izraeli Meron-hegyen több tízezer ultraortodox hívő zsidó gyűlt össze a II. századi rabbi, Shimon bar Yochai emléke előtt. Eli Beer, az angolul United Hatzalah nevű jeruzsálemi mentőszolgálat igazgatója a katonai rádiónak azt mondta, négyszer-ötször annyian gyűltek össze, mint ahány embernek egy ilyen helyszínen szabad lett volna. Rendőrségi közlések szerint a tömeg akár százezer fős is lehetett.

A koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldása óta ez volt az első nagyobb tömegrendezvény Izraelben. 

A Magen David Adom mentőszolgálat korábban legkevesebb 28 halálos áldozatról beszélt, a 12-es tévécsatorna azonban már 38 halottról számolt be, egyes lapok pedig 44 áldozatról írnak. A rendőrség lezárta a környéket, több tízezer résztvevőt pedig buszokkal igyekeznek elszállítani a helyszínről.

A hatóságok először azt közölték, hogy leszakadt egy emelvény, és ez okozta a tragédiát, de később kiderült, hogy a zsúfoltság miatt halt meg több tucat ember. Az áldozatok többsége megfulladt vagy agyontaposták. A Haárec legalább 44 halottról ír, és úgy tudja, a tömegpánik amiatt tört ki, mert többen megcsúsztak és elestek egy lépcsőn, a mögöttük lévők pedig átestek rajtuk.

נורא לראות את הצפיפות שהיתה במעבר הצר, ואת הדוחק העצום שהוביל בסוף לאסון הקשה והמחריד. pic.twitter.com/1RE7FggFXt

— ישראל כהן (@Israelcohen911) April 29, 2021

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő tragédiának nevezte a történteket, és Twitter-üzenetében azt írta, hogy imádkozik az áldozatokért. Reuven Rivlin izraeli elnök szintén azt üzente: imádkozik azért, hogy a sérültek minél előbb felépüljenek.

Meron városában van Shimon bar Yochainak, a zsidó miszticizmus egyik vezéralakjának a sírja. A hagyományok szerint ezen a napon került közel Istenhez, ami egyben a halálának is a napja. Ehhez kapcsolódik a lág báómer nevű ünnep. Ilyenkor rendszeresen hatalmas tömeg gyűlik össze, máglyákat gyújtanak, táncolnak és imádkoznak a zsidók.

Rovatok