Index Vakbarát Hírportál

Félreállt, felszívott egy csíkot, majd ment tovább az autópályán

2021. május 1., szombat 12:59

Eljárást indított a pozsonyi rendőrség az ellen a férfi ellen, aki április közepén félrehúzódott az R7-es autópályán Szlovákiában, kipakolt némi fehér anyagot a telefonjára, felszívta, és már indult is tovább a dolgára. 

A sofőrt nem a drogfogyasztás napján, hanem két héttel az eset után csípte el a rendőrség. Az autópályás esetet ugyanis felvette egy kamera, a hatóságok pedig idővel kiszúrták Pozsonyban a videóban látható autót, benne a korábban megörökített sofőrrel – írja az Új Szó

Az igazoltatáskor szemmel láthatóan valami hatása alatt volt, így vér- és vizeletvizsgálatot rendeltek el, ami kimutatta a kokain és THC nyomait a férfi szervezetében. Közúti veszélyeztetés miatt a jogosítványát rögtön el is vették. 

Az autópályás kitérőről a videót itt nézheti meg. 

Rovatok