Index Vakbarát Hírportál

Kolozsvári metró: a megállóknak már van nevük

2021. május 3., hétfő 14:06


A kolozsvári önkormányzat négy év alatt építené meg a 20 kilométer hosszúságú metróhálózatot. Bukarestben a 7,5 kilométernyi, föld alatti tömegközlekedési vonal 12 év alatt készült el. Lett már neve a kolozsvári metró 19 megállójának, például Gyermekek, Egészség, Barátság, Zöld természet, Sport, Harmónia – írta a maszol.ro portál. Szakértők szerint a föld alatti közlekedésnek köszönhetően 10 százalékkal mérséklődik majd a levegőbe jutó károsanyag-kibocsátás Kolozsvárott, a súlyos közúti balesetek száma pedig 5 százalékkal csökkenhet.

A beruházás költségeit 1,3-1,5 milliárd euróra becsülik, erre rakódik még az áfa.

A projektet az országos helyreállítási terv keretében, uniós pénzből szeretnék megvalósítani. Az önkormányzat tervei szerint a szükséges engedélyeket szeptemberig megszerzik. Jövőre bonyolítanák le a tervezés, illetve a kivitelezés közbeszerzési eljárását.

A munkálatok 2023 elején kezdődhetnek el, és 2026 végéig be kell fejeződniük.

Szakértők szerint ez szoros határidő, amit az indokolhat, hogy az országos újjáépítési terv keretében finanszírozott beruházásoknak 2026 végéig le kell zárulniuk. A tervek szerint a kolozsvári metró csúcsidőben, maximális járatsűrűség mellett, irányonként több mint 15 ezer utast szállíthat egy óra alatt.

Rovatok