Index Vakbarát Hírportál

Tüntetnek a kolumbiai adóreform ellen, legalább tizenhét ember meghalt

2021. május 3., hétfő 22:08

Kolumbiában legalább tizenhét ember vesztette életét, több mint nyolcszáz pedig megsérült a kormány által tervezett adóreform elleni tüntetéseken az elmúlt napokban − közölték a hatóságok. Az április 28-án kezdődött országos demonstrációk miatt 846 sérültet regisztráltak. Tizenhat tiltakozó és egy rendőr meghalt.

A megmozdulások többnyire békések voltak, de több száz épületben károk keletkeztek, bankautomatákat, tömegközlekedési eszközöket is megrongáltak.

Több mint 400 embert előállították, a kormány kivezényelte a hadsereget a leginkább érintett városokba. Egyes civil szervezetek jogsértésekkel, túlzott erőszak alkalmazásával vádoltak meg a rendőrséget.

A védelmi miniszter arról számolt be, hogy az erőszakcselekményeket a magát Nemzeti Felszabadító Hadseregnek (ELN) nevező marxista milícia, illetve az ugyancsak szélsőbaloldali, Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű gerillaszervezetből távozott csoportok tervelték ki, szervezték meg és finanszírozták.

Iván Duque kolumbiai elnök vasárnap bejelentette, hogy visszavonja a széles tömegek által bírált adóreformot, de hétfőn ennek ellenére is folytatódtak a tüntetések a fővárosban.

A kormány a járvány miatti költségvetési hiány csökkentése érdekében akarja átalakítani az adórendszert. Egyebek mellett mérsékelni akarta az adókedvezményeket, növelni bizonyos csoportok személyi jövedelemadóját, és el akarta törölni egyes árucikkek és szolgáltatások általános forgalmi adó alóli mentességét.

Rovatok