Index Vakbarát Hírportál

Bill Gates válik

2021. május 4., kedd 06:59

Bill és Melinda Gates bejelentették, hogy 27 év házasság után elválnak – tették közzé hivatalos Twitter-oldalukon.

Úgy fogalmaztak, hogy miután sokat töprengtek a kapcsolatukon, és sokat „dolgoztak rajta”, úgy határoztak, hogy felbontják a házasságukat.

Nem hiszünk többé abban, hogy házaspárként tudunk együtt fejlődni életünk további szakaszában

– írták. Házasságuk alatt három gyereket neveltek fel, és felépítettek egy alapítványt, amely szerte a világon hozzásegíti az embereket ahhoz, hogy egészséges életet éljenek.

Közleményükben jelezték, hogy továbbra is osztoznak a misszió iránti hitben, és jótékonysági alapítványukat a jövőben is együtt fogják kezelni.

A Bill Gates és Paul Allen által 1975-ben alapított Microsoft a világ egyik legnagyobb szoftverfejlesztő cége. Bill Gates tavaly már a cég igazgatótanácsából is kilépett, hogy a feleségével együtt a jótékonysági alapítványuknak szentelje az idejét.

Bill Gatest sokáig a világ leggazdagabb embereként tartották számon. A Forbes magazin szerint jelenleg ő a negyedik leggazdagabb ember.

Bill és Melinda Gates, leánykori nevén Melinda Franch 1994-ben házasodtak össze. A Bill és Melinda Gates Alapítványt 2000-ben hozták létre. A szervezet szerteágazó tevékenységet folytat, támogatja a többi között az egészségügyi kutatásokat, oktatási és mezőgazdasági programokat finanszíroz, de globális céljai között szerepel a munkanélküliség és az éhínség leküzdése is.

A koronavírus-járvány kitörése után az alapítvány több száz millió dollárral támogatta a védőoltás kifejlesztését. A világ egyik leggazdagabb embereként számontartott Warren Buffett által is bőkezűen támogatott alapítvány jelenleg 51 milliárd dolláros (mintegy 15 250 milliárd forintos) vagyont kezel.

Rovatok