Index Vakbarát Hírportál

A hivatalosnál több a járvány áldozatainak száma Oroszországban

2021. május 6., csütörtök 18:09

Oroszországban 2020 áprilisától 2021 márciusig – azaz a világjárvány tartama alatt – több mint 400 ezer túlhalálozást regisztráltak. Szakemberek szerint ez a koronavírus áldozatainak valódi mutatója.

A számításokat a Reuters hírügynökség végezte a Rosstat, az orosz állami statisztikai hivatal adatai alapján.

A túlhalálozás az adott időszakokban megfigyelt halálesetek és az ugyanezen időszakokban várható halálesetek számának a különbsége.

A Rosstat szerint Oroszországban tavaly áprilistól idén márciusig csaknem 250 ezer, koronavírus okozta halálesetet regisztráltak. Ezeket a számokat a TASZSZ, a hivatalos orosz hírügynökség is megerősítette.

Ugyanakkor a mortalitási ráta 2021 márciusában mintegy 25 százalékkal magasabb volt az egy évvel ezelőtti azonos hónaphoz képest, amikor a moszkvai hatóságok 2020. március 30-án szigorú korlátozásokat rendeltek el, és a járvány megfékezése érdekében leállították a nemzetközi légi járatokat.

A Rosstat adatai szerint az elmúlt hónapban több mint 191 ezer ember halt meg, közülük 23 715-en a koronavírus szövődményeiben hunytak el.

Russia records more than 400,000 excess deaths during pandemic -Reuters calculations https://t.co/5L0DaiTlZo pic.twitter.com/fSJlU2YJ00

— Reuters (@Reuters) April 30, 2021

Hasonló megállapításra jutott április elején a The New York Times is.

A hivatalos adatok szerint Oroszországban 109 ezerre tehető a koronavírus áldozatainak száma a Covid tavalyi megjelenése óta. Legalább 300 ezerrel többen haltak meg azonban a járványban – írta a lap, amely úgy véli, hogy a Kreml több figyelmet szentelt a közhangulatnak és a gazdaság talpra állításának, mint a vírus elleni harcnak.

A Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint a Covid áldozatainak száma Oroszországban valamelyest meghaladja a 109 ezret.

Ennél azonban sokkal többen haltak meg, igaz, vélhetően nem mindannyian a koronavírus szövődményeiben. De még így is rácáfolnak Putyin elnök azon állítására, hogy Oroszország másoknál jobban kezelte a járványt.

Az orosz mortalitási rátát elemezve a The New York Times arra a következtetésre jutott, hogy az elhalálozás Oroszországban tavaly 28 százalékkal volt magasabb az átlagosnál.

Az elhalálozási arány növekedése sokkal magasabb, mint az Egyesült Államokban vagy Európa legtöbb országában.

Az összehasonlítás szerint a tavalyi elhalálozási ráta növekedésében Oroszország áll az élen 28 százalékkal, Spanyolország 23, Olaszország 21, az Egyesült Államok 20 és Csehország 18 százalékkal követi. Magyarország tavaly még a 11. helyen állt: akkor a mortalitási ráta 13 százalékkal volt magasabb az átlagosnál.

Ebben az időszakban, azaz 2020 végéig Oroszországban 362 ezren haltak meg, miközben a hivatalos adatok szerint a járvány áldozatainak száma 57 ezer volt.

A The New York Times becslését az előző évi elhalálozási adatok alapján állította fel. Oroszország esetében a 2020. április–decemberi adatokat vizsgálta, az összes többi ország esetében a 2020. március–decemberi adatokat jelenítette meg. A koronavírus áldozatainak számát a kormányok vagy az illetékes egészségügyi hatóságok tették közzé. Az orosz kormányadatok szerint kevesebben haltak meg Covidban, mint amennyit a Rosstat, az orosz nemzeti statisztikai hivatal tesz közzé.

Oroszország hivatalos koronavírus-munkacsoportja április utolsó napján közölte, hogy a hatóságok országszerte több mint 4,8 millió megbetegedést regisztráltak a járvány kezdete óta.

A világon a legtöbb fertőzöttet az Egyesült Államokban regisztrálták, csaknem 28 milliót, és az USA-ban halt meg a legtöbb koronavírusos beteg, összesen 494 ezer.

(Borítókép: Elhelyezett kórházi ágyak koronavírusos betegek számára 2020. november 17-én, Moszkvában. Fotó: Andrey Rudakov / Bloomberg / Getty Images)

Rovatok