Index Vakbarát Hírportál

Ujhelyi István: Visszavesszük az Orbánék által ellopott forrásokat!

2021. május 6., csütörtök 11:03 | aznap frissítve

A kormányváltás után visszaveszik „az Orbánék által lekötött vagy elköltött, kitolt vagy kilopott uniós forrásokat” – írta az Indexhez eljuttatott közleményében Ujhelyi István európai parlamenti képviselő. 

A képviselő emlékeztetett arra, hogy bár már egy hete lejárt az újjáépítési források lehívásával kapcsolatos tagállami tervek leadási határideje, a magyar kormány nem adott be semmilyen dokumentumot, miközben az uniós tagállamok többsége már beadta ezeket. 

A szocialista politikus szerint a kormány így az eredetileg lehívható 6000 milliárd forintból mindössze arra a pénzre fog igényt tartani, amely vissza nem térítendő támogatásként kapható. Ez nagyjából 2500 milliárd forintot jelent.

Újhelyi István szerint a kormány azért nem akar élni az unió által felajánlott kedvezményes hitelkerettel, mert az Európai Bizottság világossá tette, hogy addig nem engedi elkölteni a pénzt „amíg a Fidesz nem teszi rendbe a csalás- és korrupcióellenes összeférhetetlenségi jogszabályokat és gyakorlatot”. 

Orbán azt hitte, hogy az Európai Unió ismét csak becsukja majd a szemét, és engedi, hogy a saját oligarcháira és hobbijaira fordítsa az eurómilliárdokat. De ez most már másképp van!

– véli Ujhelyi István.

Hozzátette: az újjáépítési csomag keretében elfogadtak egy új szabályozást, amely lehetővé teszi, hogy visszaköveteljék a forrásokat, ha szabálytalanul, korrupt módon osztják el őket.

A képviselő azt is elmondta, hogy ha 2022-ben kormányváltás történik, akkor azonnal csatlakoznak az Európai Ügyészséghez, valamint

a 2021–2022-ben az Orbánék által lekötött vagy elköltött, kitolt vagy kilopott uniós forrásokat visszavesszük, és arra használjuk fel, amire az Európai Unió adja

– ígérte a politikus. 

Rovatok