Index Vakbarát Hírportál

Iskolás gyerekek ünnepelték a Putyin-korszakot

2021. május 7., péntek 20:59

Két-három tucat iskolás vonult fel a szibériai Vihorevka utcáin Vlagyimir Putyin orosz elnök portréival és idézeteivel díszített transzparensekkel, hogy megünnepeljék az úgynevezett Putyin-korszakot – szúrta ki a Moscow Times

A gyerekek a moszkvai lap szerint az orosz elnök kezdeményezésére alapított Ifjúsági Hadsereg nevű mozgalom egyenruhájában, fejükön az uniformishoz tartozó vörös sapkákkal zászlókat lengetve rótták le tiszteletüket az ország vezetője előtt. 

Bírálói szerint a mozgalom militarizálja a társadalmat, amit így ebben a formában tagad a szervezetet részben finanszírozó védelmi miniszter. Az ifjúsági mozgalom célja ugyanis a haderő jövőbeli tagjainak a kiképzése, valamint a hazaszeretetre, a nemzet szolgálatára, valamint az orosz hadtörténet ismeretére nevelik a fiatalokat. 

A harcias úttörőknek csúfolt mozgalom tárt karokkal várja a jelentkezőket, korábbi sajtóértesülések szerint az orosz védelmi miniszter egymillióra szerette volna duzzasztani a létszámukat 2020-ra. Ez eddig nem sikerült, de jól haladnak, a mozgalom honlapja szerint már 803 ezer taggal büszkélkedhetnek. 

A vihorevkai megmozdulásra amúgy a közelgő, május 9-i győzelem napi ünnepségek keretében került sor, a szervezők több eseménnyel is készülnek, a Putyin-korszak ünneplésére most találták elérkezettnek az időt. 

Rovatok