Index Vakbarát Hírportál

A Pentagon volt tisztje szerint igenis vannak ufók

2021. május 8., szombat 18:21

Nyomozást indítanak a Pentagonban, hogy kivizsgálják: hogyan kezelte az amerikai védelmi tárca az ufóészleléseket, vagy ahogy a védelmi tárcánál nevezik őket, az azonosítatlan légi jelenségeket (Unidentified Aerial Phenomena – UAP). 

A döntést kevesebb mint egy hónappal az után jelentették be, hogy a Pentagon megerősítette: valós a haditengerészet tagjai által 2019-ben készített, háromszög alakú repülő objektumról készített felvétel. Ezt megelőzően tavaly a Pentagon pedig három, az interneten már régóta terjedő felvételt tett közzé, amivel megerősítette a videók hitelességét

Fontos megjegyezni, hogy csupán a felvételek valódiságát ismerték el, az ufókról viszont szűkszavúan annyit közöltek, hogy továbbra is azonosítatlan minősítésű dolgok. Végül is valóban nem tudni, mit is látunk a felvételeken, honnan jönnek, mi hajtja őket, stb., így más besorolást aligha lehet alkalmazni rájuk, mint az UFO vagy éppen az UAP.

Azt már ezt megelőzően is tudni lehetett, hogy a Pentagonnak volt ufókutatási programja, és hogy külön protokoll van az észlelések bejelentésére. A tavalyi megerősítéssel viszont úgy tűnik, már a kongresszus is komolyan veszi a témát. A Pentagonban külön műveleti csoportot hoztak létre az észlelések kivizsgálására, januárban pedig 180 napot kaptak az amerikai hírszerző szolgálatok, hogy összeszedjenek mindent, amit az ufókról tudnak, majd a kongresszust is tájékoztassák erről. A nagy beszámoló várhatóan még június végén megtörténik. 

Felmerül a jogos kérdés, hogy ha a szóban forgó felvételek 2004 és 2019 között készültek, miért csak most erősítették meg a hitelességüket? A Fox News amerikai műsorszóró a minap azzal riogatott, hogy nemzetbiztonsági szempontból különösen nagy fenyegetést jelentene az, ha az észlelt objektumok egy külföldi hatalom fegyvertárából származnának. Ha a felvételek alapján hihetetlen sebességre tudnak kapcsolni az ufók, belegondolni is félelmetes, hogy mi lenne, ha egy atomtöltetet raknak rájuk, és az Egyesült Államokra irányítják őket. 

Szakértők mindazonáltal elvetik annak ötletét, hogy az oroszoknak vagy a kínaiaknak ilyen eszköz lenne a birtokukban, a kölcsönös kémkedés miatt már tudnának róluk. Sőt, ha a katonai technológia fejlettsége valahol lehetővé teszi az ilyen eszközök kifejlesztését, az az Egyesült Államok. 

Hiszem, ha látom

Ufók márpedig vannak, csak a Pentagon nem akarja ezt elismerni, nehogy pánik törjön ki, és nehogy felzaklassák a vallásos közösségeket – magyarázta a New York Postnak a vitatott megítélésű Luis Elizondo, a Pentagon volt hírszerző tisztje, aki állítása szerint 2010 és 2017 között vezette a Pentagon fejlett légifenyegetés-azonosító programját. 

Feladatai részeként szinte naponta beszélt ufóészlelések szemtanúival, kielemezte a rendelkezésre álló adatokat az azonosítatlan repülő tárgyakról, melyek közül egyről például megállapította, hogy 70 ezer kilométer per órás sebességgel is tud hasítani.  

Elizondo idővel teljesen meggyőződött arról, hogy az észlelt ufók igenis valódiak, és kutatási eredményeit igyekezett felettesei elé tárni. Mindhiába. Állítása szerint próbálta figyelmeztetni feletteseit a légi fenyegetésekről, köztük Jim Mattis védelmi minisztert, de magas rangú tisztviselők útját állták. Végül távozott a Pentagontól, elmondása szerint azért, mert frusztrálta, hogy – olykor vallási alapon – elutasították felfedezéseit. 

Ez nem vicc. Itt arról beszélünk, hogy valaki valahol az eljövendő új generációs technológiát is már meghaladó eszközökkel bír – magyarázza az ufóhívő Elizondo. 

Egyelőre csak az ő elmondására lehet hagyatkozni, ráadásul a Pentagon tagadja, hogy Elizondo a légifenyegetés-azonosításnál feladatokat látott volna el. A volt hírszerző az ufók filmekbe illő képességeiről beszélt, amiknek a védelmi tárcánál végzett munkája alatt volt a szemtanúja. Amellett, hogy egyes repülő objektumok 17 ezer kilométer per órával tudnak szállni, gond nélkül lebegnek a földfelszín felett, ahogy a sztratoszférában pillanatok alatt képesek megfordulni, és a víz alá merülés sem okoz nekik gondot. 

Ez alapján született az a teória, hogy nem feltétlenül a csillagok között kell kutatni ennek a technológiának a birtokosait. Érdemes lehet inkább a mélytengerek felé fordítani tekintetünket. 

Démoni eredetű jelenség

Ezek a megfigyelések, már ha hihetünk Elizondónak, csak újabb és újabb kérdéseket vetnek fel. Egyáltalán ül pilóta ezekben a repülő tárgyakban? Az emberi testnek megvannak a határai, és nem bírná ki azt a gravitációs erőt, ami ilyen sebességnél, pláne az említett manővereknél rászakadna. 

Szóval ha Elizondo saját állítása szerint bizonyítani tudta volna az ufók létezését, miért akadályozták? Nos, részben azért, mert sértette felettesei vallási meggyőződését, hiszen ha nem e világiak a repülő tárgyak, akkor honnan származnak? 

Ezt állítja Nick Pope, a brit védelmi tárca ufókutató részlegének vezetője is. Mint mondta, sokan elfogadták, hogy a jelenség valós. Inkább abban láttak problémát, hogy az azonosítatlan, sci-fi-filmekbe illő eszközökről azt mondják, „démoni eredetűek”, így jobb nem foglalkozni velük. Lényegében igyekeztek ignorálni a jelenséget. 

Persze az is hozzájárulhat ahhoz, hogy a Pentagon nem vette komolyan az észleléseket, hogy senki sem tudta, miként kezeljék a jelenséget, miként tárják a felső vezetés vagy éppen a nyilvánosság elé azt, hogy ufók márpedig vannak, de ennél sokkal többet nem tudni róluk.

Ez különösen úgy kellemetlen, hogy – ahogy Elizondo a Politicónak mondta – sok észlelés nukleáris létesítmények, erőművek és hadihajók közelében történt. 

Most már csak az a kérdés, mi fog elhangozni a hírszerzés kongresszusi beszámolóján.

Rovatok