Index Vakbarát Hírportál

Áder János: Magyarország is segít a klímaváltozás elleni küzdelemben

2021. május 10., hétfő 18:59

Áder János államfő is felszólalt a NATO keleti tagállamait tömörítő Bukaresti Kilencek hétfői, virtuális találkozóján, amelybe Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke, valamint Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is bekapcsolódott – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-vel.

A négy visegrádi országot, a három balti államot, valamint Romániát és Bulgáriát tömörítő, 2014-ben alakult formáció hétfő délutáni online találkozóján a NATO 2030-ig tervezett reformjáról és Ukrajna helyzetéről volt szó.

Áder János felszólalásában emlékeztetett arra, hogy Magyarország 2017-ben elfogadott egy kormányzati ciklusokon átívelő haderőfejlesztési tervet, amelynek időarányos céljait minden évben teljesítette. Elmondta, hogy a „Zrínyi 2026” eddigi programjának végrehajtását a koronavírus-járvány sem akadályozta meg.  

Ukrajnával kapcsolatban az államfő megismételte a magyar álláspontot, amely szerint Magyarország támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását, de ezt nehezen teheti, ha az ott élő őshonos magyar kisebbség kevesebb jogot élvezhet, mint a szovjet érában.

Áder János szerint a jövőben a keleti kihívás mellett a NATO-nak nagyobb figyelmet kell fordítania a délről érkező fenyegetések elhárítására is, utalva ezzel a terrorizmusra, az illegális migrációra és az orosz befolyás térnyerésére a Nyugat-Balkánon.

A találkozó érintette a klímaváltozás témáját is. Ezzel kapcsolatban Áder János elmondta:  Magyarország úgy tudta csökkenteni 32 százalékkal a károsanyag-kibocsátását, hogy eközben nőtt a hazai GDP. Üdvözölte, hogy az Egyesült Államok visszatért a Párizsi megállapodás kötelékébe, és nyomatékosította, hogy a klímaváltozás negatív hatásainak leküzdésében Magyarországra is szövetségesként számíthatnak. 

Rovatok