Index Vakbarát Hírportál

Rakétákat lőttek Jeruzsálemre, az izraeli hadsereg légicsapásokkal válaszolt

2021. május 10., hétfő 17:53

A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet ultimátumának lejárta után hétfő délután rakétákat lőttek Jeruzsálem irányába, miközben a rádió felszólította a lakosságot, hogy a célba vett területeken vonuljon az óvóhelyekre.

Az ultimátum lejárta óta számos alkalommal indítottak rakétákat a Gázai övezetből Askelón és az övezet szomszédságában lévő települések felé. A 12-es kereskedelmi TV híradása szerint az érintett településeknél hazasietnek az emberek.

Korábban a szervezők lemondták Jeruzsálemben az izraeli zászlókkal tervezett menetet, melyet a város keleti felének 1967-es elfoglalásának évfordulóján, a Jeruzsálem napon minden évben megrendeznek.

Légicsapások, rakétatámadások, demonstrációk, újabb ultimátum – ez történt hétfő este 

Az izraeli légierő a Hamász palesztin iszlamista szervezet katonai létesítményeit bombázta a Gázai övezetben vasárnapra virradóan, miután az övezetből nem sokkal korábban rakétát lőttek ki izraeli területre. „A terrorizmus következményekkel jár” – állt az izraeli hadsereg Twitteren közzétett bejelentésében, amelyben hozzáteszik, hogy a Gázai övezet déli részén hajtották végre a légi csapást.

Háárec szerint a palesztin rakétatámadások miatt kiürítették a törvényhozás, a Knesszet épületét is.

Jeruzsálemre a tudósítás szerint összesen hét rakétát lőttek ki, ezek közül egyet a rakétavédelmi rendszer hatástalanítani tudott, egy pedig egy külvárosi, kiürített házat talált el. A többi rakétáról egyelőre nem közöltek információkat.

Tankelhárító rakéta miatt sérült meg egy ember

Eközben a gázai övezet északi részén egy tankelhárító rakéta felrobbanása után sérült meg könnyebben egy polgári személy. Erről a robbanásról azóta egy felvétel is kiszivárgott az internetre. 

Sderot városában eközben egy srapnel repeszei sebesítettek meg egy 49 éves férfit. 

Legalább kilencen meghaltak a válaszcsapásokban

A rakétatámadásokra válaszolva izraeli hadsereg válaszcsapásokat indított, amelyben az eddigi jelentések szerint kilenc ember – köztük három gyermek – vesztette életét.  Az egyik áldozat a Hamász egy parancsnoka lehetett, az ő likvidálását vélhetően célzott akció keretében végezte el a katonaság.  Az Izraeli Védelmi Erők közlése szerint az áldozatok közül hárman voltak a Hamász tagjai. 

Elrendelték a szükségállapotot

Izrael déli részén Benny Gantz védelmi miniszter szükségállapotot rendelt el. A rakétatámadások miatt az iskolák, valamint a munkahelyek egy része kedden nem nyit ki. 

Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője aggasztónak nevezte az izraeli eseményeket, és hangsúlyozta, hogy Amerika figyelemmel követi a konfliktus további fejleményeit. 

A Templom-hegyen továbbra is tartanak az összecsapások

Mindeközben a Templom-hegyen továbbra is folytatódnak a palesztinok, valamint az izraeli rendőrök közti összecsapások. Hétfő este emellett egy másik helyszínen, a Damaszkuszi kapunál is összecsaptak a felek. 

A palesztin Vöröskereszt szerint hétfőn összesen 334 palesztin sérült meg a demonstrációkban, akik közül 258 embert kórházba kellett szállítanak. Hét ember súlyos állapotba került, közülük néhányon életmentő műtéteket is kellett végezni. 

A Templom-Hegyen időközben egy fa is kigyulladt, a rendőrség szerint ezt tűzijátékokkal gyújthatták fel. 

A Hamász átlépte a vörös vonalat

Benjamin Netanjahu miniszterelnök esti nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a Hamász ezzel a támadással  „átlépte a vörös vonalat” és az akciót Izrael súlyosan meg fogja torolni. Erre válaszolva a Hamász egyik szóvívője úgy fogalmazott, hogy ha az izraeli csapások a gázai övezetben élő civilek is érintik, akkor ezekre a szervezet még annál is súlyosabb választ ad, mint amire az izraeliek számítanak. 

Újabb rakétatámadások

Késő este több városban is riadót rendeltek el újabb rakétatámadások miatt. Askelón városában robbanásokat is hallottak, sérülésekről és károkról azonban egyelőre nem érkeztek jelentések. 

Az izraeli hadsereg késő este azt közölte, hogy a Gázai övezetben több célpont ellen támadást indítottak, köztük a terrorszervezet nyolc olyan tagja ellen is, akiknek szerepe volt a rakéták kilövésében. Állításuk szerint a szervezet két rakétaindító-, valamint két megfigyelőállomását megsemmisítették a bombázás alatt. 

Palesztin egészségügyi minisztérium: 20 halott, 65 sérült

A palesztin egészségügyi minisztérium eközben már húsz palesztin áldozatról tud a Gázai övezetben, akik közül állításuk szerint kilencen kiskorúak voltak. Rajtuk kívül további 65 ember megsérült az izraeli hadsereg válaszcsapásában – közölték. 

Nem hivatalos jelentések szerint késő este legalább 10 rakétát lőhettek ki a Gázai övezet közelében fekvő izraeli városokra. Ezek többségét az Iron Dome rakétavédelmi rendszer megsemmisítette, miként az az alábbi felvételen is látható:

Sderot városát eközben srapnelekkel bombázták, sérültekről egyelőre nem tudni. 

Askelónban és Bersebában mindeközben már az egészségügyi intézményekről is megerősítette óvóhelyekre kezdték el átszállítani a pácienseket. 

Több városban is demonstrálnak

Hétfő este Jeruzsálem mellett már több izraeli városban – Názáretben, Haifában, Shefa-'Amrban, Segev Shalomban, valamint számos kisvárosban – is utcára vonultak a palesztinok, többek közt arra is hivatkozva, hogy az izraeliek felgyújtották a Templom-Hegyen található Al-Aksza-mecsetet, amelynek közelében egy fa gyulladt ki. 

A rendőrség szerint a demonstrálók kövekkel, üvegekkel és petárdákkal, tűzijátékokkal dobálták meg őket. 

Eközben az izraeli haderő újabb bejelentést tett, amely szerint Gázában lebombáztak egy olyan alagutat, amely a Hamász tagjainak szolgált menedékül.

Az amerikai külügyminiszter megbékélésre szólított fel

Anthony Blinken amerikai külügyminiszter mindkét felet a harci cselekmények beszüntetésére szólította fel, miután online egyeztetést tartott Jordánia külügyminiszterével. 

A Hamász eközben azt üzente az izraeli hadseregnek, hogy ha továbbra is folytatják a bombázásaikat, akkor újabb rakétákat fognak indítani. 

Izraeli hadsereg: több, mint 150 rakétát lőttek ki hétfőn

Az izraeli hadsereg hétfő esti összesítése szerint összesen több mint 150 rakétát lőttek ki hétfőn a palesztinok. Ezek jelentős részét a rakétaelhárító rendszer megsemmisítette, amelyeket pedig nem, azoknak a többsége lakott területen kívül ért célba. Csupán néhány olyan rakéta volt, ami lakott területen csapódott be és csupán az egyik robbanás következtében sérült meg egy férfi, akinek az autóját egy tankelhárító rakéta robbantotta fel – közölték. 

A Templom-hegyen még mindig tartanak az összecsapások

Eközben a Templom-hegyen még mindig forrnak az indulatok, hétfő éjjel is folytatódtak az összecsapások.

A rendőrök gumilövedékekkel és kábítógránátokkal oszlatták a tömeget, a tüntetők közül sokan megsérültek. 

Netanjahu rendkívüli ülést hívott össze, lezárták a gázai övezetet

Benjamin Netanjahu miniszterelnök a hadsereg vezetőivel rendkívüli biztonsági ülést hívott össze. Eközben az izraeli hadsereg teljes mértékben lezárta a Gázai övezetet, és kijelentették, hogy még a humanitárius segélyeket sem fogják beengedni.

Éjfél előtt újabb rakéták csapódtak be Dél-Izraelben, ezek egyike egy családi házat is eltalált, azonban a jelentések szerint senki sem sérült meg ennek következtében.

ÚJabb ultimátumot adott a Hamász

A Hamász eközben újabb ultimátumot adott Izraelnek. Azt követelték, hogy hajnali 2-ig minden izraeli rendfenntartó erőt vonjanak ki a Templom-hegyről, máskülönben egy újabb nagyszabású akciót indítanak. 

Helyi idő szerint hajnal 1 órakor ismét több városban is felhangzottak a rakétatámadásra figyelmeztető szirénák, köztük olyan helyeken is, amelyeket eddig nem érintettek a támadások. 

Lejárt az ultimátum, nem támadott a Hamász

A Hamász szóvivője helyi idő szerint hajnal 2 óra után azt nyilatkozta, hogy a szervezet nem fog nagyszabású támadást indítani, mivel az izraeliek kivonták a rendfenntartókat a Templom-hegyről.

Az izraeli hatóságok nem erősítették meg, hogy valóban kiürítették volna a hegyet, vagy hogy a Hamász követelését teljesítették volna. 

700 tüntető és 32 rendőr sérült meg

A palesztin Vöröskereszt adatai szerint több, mint 700 tüntető megsérült az összecsapásokban. Többségük, körülbelül 600 ember a jeruzsálemi tüntetésekben szenvedett el sérüléseket. Megközelítőleg 500 embert kellett kórházban ápolni. 

Az izraeli rendőrség beszámolója szerint az összecsapásokban eddig összesen 32 rendőr sérült meg.

A Hamász további támadásokat ígér

Iszmáíl Hanije, a szervezet egyik vezetője nemrég úgy nyilatkozott, hogy a rakétatámadások egészen addig folytatódni fognak, amíg Izrael véget nem vet „minden terrorizmusnak és agressziónak Jeruzsálemben és az Al-Aksza-mecsetnél”.

Lod városában megöltek egy demonstrálót 

Lod városában egy embert megölt, másik kettőt pedig megsebesítettegy helyi lakos. Az áldozat és a sérültek a kövekkel és molotov-koktélokkal dobáltak meg egy zsidók által lakott házat, emiatt lőtte le őket az épület egyik lakója. 

„Az arabok megpróbálták megostromolni a negyedünket. A rendőrség csak hosszú idő után érkeztek ki a helyszínre, ezért a lakosok eleinte a levegőbe lőve próbálták elijeszteni őket. De egész addig nem sikerült eltántorítaniuk őket, amíg az egyikük rájuk nem lőtt” – állítja egy szemtanú.

A Hamász és az izraeli hadsereg is támadásban maradt

Hétfő éjjel számos alkalommal megszólaltak a rakétatámadást jelző szirénák izraeli városokban, sérültek és károkról egyelőre nem érkeztek pontos jelentések. 

Askelón városára több, mint 20 rakétát lőttek ki. Ezek közül legalább kettő célba ért, a robbanások következtében hárman megsérültek. 

Az izraeli hadsereg válaszként újabb válaszcsapásokat mért a gázai övezetre. A palesztin médiumok jelentése szerint elsősorban Rafah, Kán Yunis, illetve Gáza városait célozták meg. 

Izraeli hadsereg: Több, mint 200 rakétát indítottak, 130 bombatámadás történt az éjjel 

Az izraeli hadsereg szerint az éjjel összesen több, mint 200 rakétát indítottak a palesztinok a Gázai övezetből, amelyek döntő többségét az iron Dome rakétavédelmi rendszer még a levegőben megsemmisítette.

Erre válaszolva az izraeli hadsereg 130 célpontot bombázott le.A célpontok közt volt a Hamász egy parancsnokának otthona, a szervezet hírszerzőközpontja,  illetve két alagút, amelyek az övezet határát közelítették meg. Ezeken felül rakéták gyártására és tárolására szolgáló létesítményeket is lebombáztak – közölték. 

A konfliktus előzményei

Izrael és a Hamász között három hadművelet és számos kisebb összecsapás zajlott az iszlamisták 2007-es gázai erőszakos hatalomátvétele óta.

A HAMÁSZT IZRAEL, AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TERRORSZERVEZETKÉNT TARTJA SZÁMON.

Pénteken Jeruzsálem óvárosából jelentettek összetűzéseket a palesztinok és az izraeli hatóság között: a rohamrendőrök villanógránátokkal oszlatták szét az esti ima után az al-Aksza mecsetnél tüntető, s a biztonságiakat kövekkel, vizespalackokkal és székekkel dobáló palesztinokat. Az összecsapásokban több mint kétszáz tüntető és az izraeli hatóságok tizenhét tagja sebesült meg.

Jeruzsálem vitatott hovatartozása a palesztin–izraeli konfliktus egyik legfőbb nyitott kérdése. Az izraeliek Jeruzsálem egészét saját fővárosuknak nyilvánították, beleértve a város 1967-ben elfoglalt keleti szektorát is, míg a palesztinok Kelet-Jeruzsálemet szeretnék megtenni a Ciszjordániából és a Gázai övezetből létrehozni vágyott önálló államuk fővárosává.

Rovatok