Index Vakbarát Hírportál

Kiutasították a parlamentből, mert lenyomott egy harci táncot

2021. május 12., szerda 16:42

Rendhagyó felszólalás után távozott a parlament épületből az Új-Zéland őslakóit, a maorikat képviselő, nem meglepően Maori Párt néven futó tömörülés társelnöke, Rawiri Waititi. A politikus  egy szenvedélyes hangú felszólalásban rasszista propagandával vádolta meg az ellenzéket, ami közben a házelnök többször is rendre intette, végül pedig elnémították a mikrofonját. 

Rawiri Waititinek több se kellett, lenyomott egy hakát, vagyis a maorik hagyományos harci táncát, majd fogta magát, és kivonult az ülésteremből. 

Az eredetileg az ellenség megfélemlítését célzó, nyelvöltögetéssel, grimaszokkal és hangos kiáltásokkal tűzdelt performanszot manapság nagy eredmények ünneplésére, vendégek üdvözlésére, és különleges események emlékezetessé tevésére is előadják, de kihívás vagy egy konfliktushelyzet jelképeként is használatos. 

 Az üléstermi konfliktus előzménye, hogy a kormány bejelentette: kiterjeszti az egészségügyi szolgáltatást specifikusan az őslakosokra, hogy felszámolja a maorikat érő hátrányos megkülönböztetést a ellátásban – írja a Guardian

Az ellenzék viszont azzal támadta a kormányt, hogy titokban egy párhuzamos rendszert alakít ki az országban, szeparatista célkitűzéssel. Waititi szerint ezzel az utóbbi két hétben rasszista retorikának adtak teret a törvényhozásban, a tangata whenua, azaz az őslakosok pedig ezt kikérik maguknak. Mint mondta: az ellenzéki vezetők állandóan a maoriakat ostorozzák, hogy szavazatokat szerezzenek a pakeháktól, azaz a nem-maori új-zélandiaktól. 

Nem először generált konfliktushelyzetet Waititi a parlamentben. Februárban a törvényhozás öltözködési kódexét szegte meg azzal, hogy nem viselt nyakkendőt, csak egy hagyományos maori nyakviseletet, egy pounamut, azaz zöld követ vett fel. Akkor is kizavarták a törvényhozásból, jóllehet, később módosították az öltözködési szabályzatot, már nem kell nyakkendőt viselni. 

Waititi amúgy a nyakkendőt „gyarmati kötélhuroknak" tartja. 

Rovatok