Index Vakbarát Hírportál

Ferenc pápa szerint nem születik elég gyermek Európában

2021. május 14., péntek 13:39 | aznap frissítve

Hideg és sötét télnek nevezte az európai demográfiai helyzetet Ferenc pápa a születéscsökkenések problémájáról rendezett Születési Fórumon – írja az MTI.

Az egyházfő kijelentette: Európában tendenciaváltásra van szükség olyan reformokkal, amelyek a családot helyezik a középpontba.

Úgy vélte, , hogy a fiatalok többsége gyermeket akar, de vágyaikat befagyasztja az Európát uraló „hideg és sötét demográfiai tél”.

Az öregnek nevezett európai kontinens már nem dicsőséges múltja, hanem lakosságának előrehaladott kora miatt viseli azt a jelző – vélte. 

A katolikus egyházfő „generációs fenntarthatóságot szorgalmazott. Példaként említette a járványhelyzetben elszegényedett fiatalokat, akik szerinte csak társadalmi és gazdasági szolidaritással lehetnek képesek családot alapítani.

Az Európa és kiemelten Olaszország súlyos demográfiai helyzetéről szóló, a Vatikánnal szomszédos konferenciateremben rendezett találkozó a Születési Fórum nevet kapta. Ez volt az első alkalom, hogy az olasz intézményes élet képviselői a születéscsökkenés megállításáról tartottak nyilvános rendezvényt.

A pápa mellett felszólalt Mario Draghi olasz kormányfő is, aki azt hangoztatta, hogy „gyerekek nélkül Olaszország eltűnik. A miniszterelnök épp ezért olyan családpolitikát sürgetett, amely a  támogatja. 

Gian Carlo Blangiardo, az Istat statisztikai hivatal elnöke arról beszélt, hogy  Olaszország egységesítése, vagyis 1861 óta nem volt ennyire alacsony a születések száma. 2019-ben évi félmillió alá süllyedt a gyermekszületési szám, tavaly 407 ezren jöttek világra, ez év végére pedig 400 ezer alatti számot várnak.

A születések és halottak száma alapján az utóbbi öt évben évente több mint 200 ezer fővel csökkent Olaszország lakossága. Elhangzott, hogy a tavalyi járványévben a felére esett vissza a házasságkötések száma a korábbi évi 184 ezerről.

Az Istat elnöke szerint az Európa-szerte tapasztalható demográfiai csökkentést egyedül Németország, Lengyelország, Szlovákia, Románia, valamint Magyarország tudta bizonyos mértékig megfékezni a családtámogatási politika eszközeivel. 

Rovatok