Index Vakbarát Hírportál

Végrehajtókat küldtek a Szabad Európára

2021. május 14., péntek 20:36

Külföldi ügynöknek minősítették az orosz hatóságok pénteken az ellenzéki VTimes hírportált, és végrehajtókat küldtek a Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió (SZER/SZR) részvénytársaság moszkvai irodájába a meg nem fizetett pénzbírságok behajtására.

Az egykori Vasfüggöny mögötti, kelet-európai csatlósállamokban Szabad Európa Rádióként (röviden: SZER) működő adó, illetve napjaink rádióadója, valamint internetes hírportálja továbbra is Szabad Európa néven ténykedik, míg az egykori Szovjetunióban, majd jelenlegi utódállamaiban ugyanaz az adó Szabadság Rádió (röviden: SZR) néven működik, hasonlóan a kapcsolódó internetes médiaszolgáltatásokhoz.

A VTimest tavaly alapította egy csoport újságíró, akik a Vedomosztyi című gazdasági lap szerkesztőségéből váltak ki azután, hogy az újság új főszerkesztője állítólag Kreml-barát cenzúrát akart bevezetni.

A Vedomosztyira sokáig azon kevés, nagy befolyással bíró lapok egyikeként tekintettek, amelyek nem állnak közvetlenül a hatóságok vagy a politikai vezetéshez közeli üzletemberek irányítása alatt.

A VTimes az utóbbi kevesebb mint egy hónap alatt már a második Kreml-kritikus sajtóorgánum a Meduza független hírportált követően, amelyet külföldi ügynöknek nyilvánítottak.

A vonatozó törvény értelmében a külföldi ügynöknek minősített tömegtájékoztatási eszközök anyagai csakis ilyen jelöléssel terjeszthetők Oroszországban. Fel kell tüntetni a tartalmakon, hogy más államok érdekeit szolgálják. Az érintett, külföldről finanszírozott vállalkozások fokozott hatósági ellenőrzés alatt állnak.

A Meduza szerint a hatósági intézkedés akadályozza újságírói tevékenységét, és ezzel tönkretette a vállalkozást.

Ma bírósági végrehajtók érkeztek ki a Szabadság Rádió moszkvai irodájához, és kezdték kihordani a berendezési tárgyakat. A rádió moszkvai bankszámláit zárolták. A társaságot értesítették a végrehajtási eljárás megindításáról.

Nem hagyjuk magunkat elhallgattatni ilyen erőszakos taktikákkal, és nem hagyjuk cserben orosz hallgatóinkat

– közölte Jamie Fly, a rádió elnöke.

Még idén februárban tizenegymillió rubeles (mintegy 44 millió forintos) bírsággal sújtotta a rádiót és annak igazgatóját az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet, a Roszkomnadzor, amiért anyagaikon nem tüntették fel, hogy külföldi ügynöknek számít Oroszországban.

A vonatkozó jogi szabályozást 2019-ben kiterjesztették magánszemélyekre, a többi között bloggerekre is. Jogvédők szerint azzal a céllal, hogy elhallgattassák a másként gondolkodókat. A külföldi ügynökök oroszországi listáján jelenleg húsz személy és sajtóorgánum szerepel.

Rovatok