A Ku-Klux-Klan szinte együtt öregedett és változott az Egyesült Államokkal. Az eredeti szervezetből mára jószerivel semmi sem maradt, csupán kisebb-nagyobb gyűlöletcsoportok használják a számukra jól csengő márkanevet. De mit rejt valójában a félelmetes kámzsa? Bemutatjuk a Ku-Klux-Klan történetét a kezdetektől az országos tömegmozgalommá válásig, illetve kitérünk arra, hogy a fajgyűlölők szimpatizánsai hogyan reagáltak napjaink Black Lives Matter-mozgalmára.
Az Egyesült Államokban a fehér felsőbbrendűség ideológiája régre nyúlik vissza. Bár az északi és déli államok között lezajlott polgárháború végül elhozta az Afrikából behurcolt rabszolgák felszabadítását, az összecsapások emléke, a feszültség és az újonnan kialakult bizonytalanság még hosszú ideig meghatározta az Egyesült Államok hétköznapjait.
Részben ennek köszönhető, hogy a déli államokban létrehozták a Klu-Klux-Klan nevű titkos társaságot, amely viszonylag rövid idő alatt vált a faji alapú megkülönböztetés legnagyobb hatású erőszakszervezetévé az államokban. Hogy jobban megértsük a Ku-Klux-Klan hátterét és működését, érdemes megvizsgálnunk a különböző korszakait.
1865. április 9-én Robert E. Lee konföderációs tábornok a virginiai Appomatox törvényházában megadta magát az északi haderőt vezető Ulysses S. Grantnek. Csak néhány rövid percbe telt, mire a két férfi kidolgozta a megadás feltételeit. Négy év és csaknem 600 ezer emberélet elvesztése után az amerikai polgárháború véget ért.
A vesztes polgárháború után a déli államokban több, fehérek által alkotott csoport érezte veszélyeztetve a dominanciáját a feketékkel szemben. Addigra az ültetvényesek és a gyárosok, akik korábban rabszolgákkal dolgoztattak, saját bőrükön érezhették a háború következményeit.
1865 decemberében lépett ugyanis életbe a tizenharmadik alkotmánymódosítás, ami hatályon kívül helyezte a rabszolgaságot és minden egyéb, nem önként vállalt szolgasági viszonyt. A tizennegyedik módosítás pedig polgárjogot biztosított minden, az államok területén született embernek, továbbá választójogot a 21 év feletti férfiaknak, amivel többek között a korábbi rabszolgák helyzetét igyekeztek javítani.
Rendelkeztek továbbá arról is, hogy az elvesztett rabszolgákért nem jár semmiféle kárpótlás. Ennek köszönhetően a déli államokban egy nagyon széles társadalmi réteg érezhette úgy, hogy tennie kell valamit annak érdekében, hogy helyzetét stabilizálja.
Így aztán hat egykori konföderációs tiszt a tennessee-beli Pulaski városában megalapította a fehér testvériséget, amely lobogójára a feketék elnyomását és addig megszerzett igen kevés joguk csorbítását tűzte ki céljául.
A testvériségnek a Ku-Klux-Klan nevet adták, ami egyes értelmezések szerint az Észak-karolinai Egyetem híres szervezetére utalt, ennek volt ugyanis a görög eredetű neve Kuklos Adelphon (Testvéri Kör). Más vélemények szerint egyszerűen a „kör” jelentésű görög küklosz (κύκλος) szóból eredeztethető a megnevezés.
A KKK-tagok közül később többen is komolyabb tisztséget viseltek. Egy KKK-alapító például 1880-tól Dél-Karolina kormányzóhelyettesi pozícióját töltötte be. A rend Pulaski város területén és környékén gyorsan növekedett. Az új tagok ajánlás útján léphettek be, befogadásukkor esküt tettek a klán titkainak életük árán történő megőrzésére is.
1867-re a Ku-Klux-Klan titkos politikai szervezetté vált. Szofisztikált szervezeti felépítéssel rendelkezett, szokatlan és egyben félelemkeltő elnevezésekkel látták el a vezetőiket.
A rangok megnevezései között voltak küklopszok, titánok, hidrák, nagy sárkányok és nagy varázslók is.
A felépítés, a rangok és elnevezéseik a különböző korszakokban folyamatosan változtak. A társulat hatalmi hierarchiáját egy katonai szervezetéhez hasonlóan alakították ki.
A politikai csoportosulássá változott klán felülvizsgálta és üdvözölte a közrend előírásait, ezért szélesebb körben szerezhetett tagokat és támogatókat. Fő erényeik között elsősorban a gyengék és elesettek védelme, valamint az Egyesült Államok törvényeinek betartása és betartatása szerepelt, ez pedig érthető módon sokak számára volt szimpatikus vonás.
A klán tett róla, hogy a feketék a közelébe se jöjjenek a szervezetnek, az általuk későbbiekben elkövetett nyílt vagy burkolt atrocitások helyszínén felfestett KKK-feliratok világos üzenetet kódoltak, ugyanakkor a törvény előtt azt állíthatták, hogy mások akarják a szervezetüket bemártani.
Az anonimitásban és megfoghatatlanságban segített a rend közismert öltözéke is, az egész testet eltakaró félelmetes lepel és az arcot fedő kámzsa. Ha az ebbe az ornátusba öltözött, portyázó társaságnak híre ment, az már önmagában elég volt ahhoz, hogy a feketék tömegesen költözzenek el a környékről. Az öltözék színe nem csak fehér lehetett, a fekete például egykor a kivégzőket, a piros vagy zöld pedig a szervezet vezető tisztségviselőit jelölte.
A Ku-Klux-Klan alig néhány éves első fennállásának 1871-ben Ulysses S. Grant elnöki rendelettel vetett véget. Ez kizárólagos hatalmat adott az elnök kezébe, aki katonai erővel is igyekezett a titkos társulatot felszámolni. A fokozódó elnöki és kormányzati nyomás hatására a szervezet viszont nem akarta megvárni a markánsabb lépéseket, ezért hivatalosan feloszlatta magát.
A visszavonuló azonban csak látszólagos volt, ugyanis a megszüntetéssel párhuzamosan legálisan működő fedőszervezeteket hoztak létre. Ezek farvizén pedig továbbra is megtarthatták gyűléseiket, népszerűsíthették nézeteiket, toborozhatták az új tagokat. Az underground működés azonban nem volt túlzottan sikeres: a Ku-Klux-Klan a 19. század utolsó évtizedére sokat veszített erejéből.
Kevés adatunk van az első időszak taglétszámáról, egy 1868-as cincinnati újságban 550 000 követőt említenek, ami mai szemmel nézve erősen túlzó becslés, ismereteink szerint a valódi számok inkább a százezres nagyságrend közelében mozoghattak. Az 1920-as évek közepére azonban a második Ku-Klux-Klan tagjainak száma már meghaladta a hatmilliót, ami részben az amerikai filmgyártásnak is köszönhető.
Így jön képbe az 1915-ös, Egy nemzet születése című alkotás, ami egy több mint háromórás némafilm, amelyben a klán tagjait hősökként mutatták be, akik az amerikai értékek és a fehér felsőbbrendűség megőrzéséért harcolnak. A feketéket ezzel szemben primitív, szexuálisan agresszív emberekként ábrázolták.
A filmben látottaktól megrészegülve egy atlantai metodista lelkész, William Joseph Simmons elhatározta, hogy feléleszti a Ku-Klux-Klant. 1915 novemberében a georgiai Stone Mountain tetején 34 másik férfival karöltve rituális körülmények között meg is történt a társaság újraalapítása.
A kopár hegytetőn ekkor állítottak fel először petróleumba áztatott keresztet, amit az est leszálltával meg is gyújtottak.
Ezt a korábban nem használt szimbólumot is Simmons találta ki egy régi skót szokásra hivatkozva, miszerint ilyen égő keresztek meggyújtásával hívták össze az egykori törzsi klánokat. Ha ezt nem is hihetjük el bizonyosan, látványnak kétségkívül nagyon hatásos lehetett.
A társaság a Láthatatlan Birodalom nevet kapta, a metodista lelkész pedig saját magát nevezte ki birodalmi varázslónak. Megalapításukat kísérő kiáltványukban törvényt, rendet, békét és igazságosságot hirdettek, a különböző embercsoportokkal szemben táplált gyűlöletet azonban továbbra sem sikerült levetkőzniük.
Célpontjaik közé tartoztak a feketék mellett a zsidók, a katolikusok, az amerikai őslakosok, a mexikóiak és általában mindenki, aki nem felel meg a WASP (White Anglo-Saxon Protestants, magyarul fehér, angolszász protestáns) eszményi képének.
A Láthatatlan Birodalom tagsága rohamosan gyarapodott. Néhány év alatt 85 ezerre futott fel, s bár zömével inkább csak pártoló tagjai voltak a szervezetnek, délen több száz brutális közösségi lincselés kötődik a nevükhöz.
A kivégzési aktusoknak fontos része volt, hogy közönség is részt vehetett a gyilkolásban, az ő bevonásukkal lényegében a felelősséget is el lehetett hárítani a szervezettől. A lincselések mellett célpontjaikat máskor forró szurokkal öntötték le, és tollal hintették be, de gyakran előfordult az is, hogy mellkasukra, homlokukra a KKK-betűhármast vésték. A helyi fehér vezetőség legtöbbször szemet hunyt a kivégzések felett.
A déli zavargások hatására a feketék az északi nagyvárosokba igyekeztek elvándorolni. Ezeknek a helyeknek a lakossága általában nem repesett az újonnan érkezők megjelenésétől, és ahol lehetett, próbálták is ellehetetleníteni a bevándorlók lakhatását, munkához jutását és általában a mindennapjait.
Így a 20. század tízes éveinek közepétől több amerikai nagyvárosban ütötték fel a fejüket az elnyomott feketék által kirobbantott felkelések, gyakorivá váltak a véres faji zavargások; 1917-ben és 1919-ben Illinois-ban, Texasban és Arkansasban egyaránt jelentős zavargásokról számoltak be.
A húszas évekre a KKK népszerűsége elérte a tetőpontját.
1925-ben már hatmillió tagja volt, ez az akkori, választásra jogosult teljes lakosság csaknem 15 százalékát jelentette.
A klánnak egyébként ekkoriban már női tagjai is lehettek.
Simmons kezdeményezése és az amerikaiak általános félelemei mellett az újraéledt szervezet elképesztő sikeréhez egy szervezőzseni is kellett. Hiram Wesley Evans 1920-ban lépett be a szervezetbe, előtte jól menő fogorvosként dolgozott Dallasban. Gyerekként Texasban részt vett egy lincselésen, amely akkora hatással volt rá, hogy később sem akart szabadulni a közösségtől.
Nem sokkal belépése után, 1922-ben látta elérkezettnek az időt, hogy egy puccsal átvegye a hatalmat, és megszerezze a birodalmi varázsló titulust Simmonstól.
Evans stabil ütemben hizlalta a szervezetet, még Kanadában is voltak KKK-csoportok, legnagyobb számban Saskatchewan tartományban, ahová akkoriban rengeteg protestáns bevándorló érkezett. 1925–1926-ban Washingtonban, a Pennsylvania sugárúton harmincezres felvonulásokat tartottak a férfi vezetésével.
A kormányzat azonban most sem nézte jó szemmel a Ku-Klux-Klan térnyerését. Az újonnan létrehozott Szövetségi Nyomozó Iroda segítségével igyekeztek a szélsőséges megnyilvánulásokat visszaszorítani és súlyos ítéletekkel büntetni a törvénysértéseket.
Az iroda emberei gyakran a klánnal összejátszó helyi seriffek tudta nélkül vagy őket kihagyva nyomoztak a lincselések, gyújtogatások és más bűncselekmények kapcsán. 1940-re már komoly eredmények mutatkoztak, az ellentmondást nem tűrő fellépésnek köszönhetően pedig 15 év alatt sikerült a KKK-tagok számát 6 millióról 10 000 alá visszaszorítani.
Nem sokkal a II. világháború után, az 1950-es évek elején újra létrejöttek a klán eszmeiségét méltató titkos csoportok. Jellemzőjük, hogy egymástól független kezdeményezések voltak: ez a működési forma a mai napig jellemző a szervezet maradványaira. Egyrészt azért, mert nagy kockázata lett volna egy központosított szervezet újbóli kiépítésének, másfelől pedig a kisebb társaságok nem is mindig értettek egyet a prioritásokban.
Az 1950-es és 1960-as években a fekete polgárjogi törekvések és a deszegregáció volt a csoportok kedvelt célpontja.
Ekkorra már gyakran össze is fonódtak egyéb amerikai fasiszta szervezetekkel, mint például a George Lincoln Rockwell által alapított Amerikai Náci Párttal.
A harmadik Ku-Klux-Klan tevékenységéhez is kapcsolódnak szégyenletes gyilkosságok, mint a polgárjogi harcosok megölése Mississippiben 1964-ben vagy a birminghami baptista templom elleni, egy évvel korábban elkövetett bombamerénylet, amelyben négy gyermek lelte halálát.
Ahogy előbb utaltunk rá, a Ku-Klux-Klan napjainkban nehezen körülhatárolható szervezet, hiszen Amerika-szerte sok kisebb-nagyobb csoportosulás tartozik alá. Néhány közülük több sejttel is rendelkezik, ugyanakkor a csoportok többsége csupán néhány főt számlál.
Az emberi jogokkal foglalkozó Anti-Defamation League folyamatosan nyomon követi a KKK-t, 1999-ben arról számolt be, hogy az Egyesült Államokban néhány ezer tag lehet soraik között, nagyjából 100 csoportba tömörülve.
A nyilvántartásokból és a kutatásokból az is kiderül, hogy a Ku-Klux-Klan-tagok kétharmada az USA déli tagállamaiban lakik, maradékuk pedig a Közép-Nyugat déli részén, Iowa, Kansas, Missouri, Nebraska és Oklahoma kevésbé fejlett vidékein.
George Floyd 2020. május 25-i halála után újra fellángolt az eredetileg 2013-ban indult Black Lives Matter-mozgalom, aminek hatására tavaly augusztus közepéig majdnem 11 ezer tüntetést tartottak Amerika-szerte. A rendőri brutalitás és a feketék hátrányos megkülönböztetése ellen küzdő mozgalom több alkalommal is konfrontálódott az egyes KKK-sejtekkel.
2020. június 8-án a seattle-i rendőrség tweetjéből és az arra érkező reakciókból derült fény arra, hogy egy férfi a békés BLM-tüntetők közé hajtott, majd rálőtt egy emberre. A sérültet kórházba szállították, az autóst pedig letartóztatták.
Június 9-én Virginia államban egy helyi KKK-vezetőnek vélt 36 éves férfit, Harry Rogerst tartoztatták le. A hivatalos híradások szerint autóval hajtott be az éppen ott tartott Black Lives Matter-felvonuláson részt vevők közé. Rogers ellen gyűlölet-bűncselekmény miatt indítottak vizsgálatot, de a bíróság később ezt elutasította, mert a sértettek között fehérek is voltak. A férfi azonban összesen hat év börtönbüntetést kapott a négy sérült elleni támadásért, az anyagi károkozásért és a helyszín elhagyásáért.
Július 27-én Rob Bliss egy „Black Lives Matter” feliratú táblát tartott fel az arkansasi Harrison egyik útja mellett, amely a KKK ismert főhadiszállásának számít. Ezután a lakók reakcióit feltette a YouTube-ra, ahol több mint 2 millióan nézték meg a rasszista és fenyegető bekiabálásokat.
Ezek hatására egy héttel később BLM-aktivisták szerveztek felvonulást Zinc városában, ahol a Knights of the Ku-Klux-Klan nevű sejt vezetője él. A helyiek közül sokan az arcukat elfedve, felfegyverezve várták őket.
Bár ezek a megnyilvánulások többnyire helyi szinten zajlanak, a Black Lives Matter-mozgalom jelenleg jobban tematizálja az amerikai hétköznapokat, amit jól mutat Mississippi állam zászlajának megváltoztatása is. Ez az egyetlen tagállam, amelynek hivatalos jelképében máig szerepel a konföderációs zászló. George Floyd halála után azonban mozgalom indult az eltávolítására, melyet Mississippi törvényhozása és szenátusa is megszavazott. Így 126 év után megváltozik ez a jelkép, végérvényesen lezárva egy rossz emlékű korszakot.
Természetesen ez a mérföldkő sem maradhatott a klán válasza nélkül, a United Dixie White Knights of the Ku-Klux-Klan nevű szervezet saját zászlótervet javasolt, amelyen jól kivehető egy konföderációs zászlóra hasonlító motívum, illetve Jefferson Davis, az Amerikai Konföderációs Államok egykori elnökének sziluettje.
Amikor Brent Wallert, a klán vezetőjét ezekről kérdezték, cinikusan azt felelte, hogy a saját javaslatukon valójában egy útkereszteződés és a Mississippi folyó partvonala látszódik.
A fentiekből jól látszik, hogy a Ku-Klux-Klan politikai és társadalmi szerepe a 21. századra elhanyagolható mértékűre csökkent. Hogy lesz-e ebből újabb felfutás, nem tudhatjuk egyelőre, de a Black Lives Matter utáni korszakban erre egyre kisebb az esély.
(Borítókép: A KKK egy tagja. Fotó: F. Carter Smith / Sygma / Getty Images)