Index Vakbarát Hírportál

Az ukrán külügyminiszter nem számít rá, hogy a NATO hadba szállna Oroszország ellen

2021. május 17., hétfő 09:38

Nem számítunk rá, hogy a közeljövőben külföldi csapatok érkeznek a megsegítésünkre. Ugyanakkor partnereinktől elvárjuk, hogy Ukrajnának biztosítsák azt a támogatást, amelyet felajánlhatnak, megsegítve ezzel hazánkat ebben a konfliktusban − jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Deutsche Wellének (DW) adott interjújában.

A Kárpáti Igaz Szó azt írja, hogy a külügyminiszter újságírói kérdésre azt mondta: abszolút nem számít rá, hogy a NATO háborút indít az Orosz Föderáció ellen, ugyanakkor számít a segítségükre.

Ukrajna még nem tagja a NATO-nak, ugyanakkor szeretném egyértelművé tenni, ez a mi földünk, és mi megteszünk mindent, hogy megvédjük, ebben viszont segítségünkre lehetnek a partnereink, és ez így is lesz

− mondta Dmitro Kuleba, aki szerint az orosz csapatok kivonása nem a megfelelő ütemben zajlik. Szerinte nem beszélhetünk orosz csapatkivonásokról. Mint mondta:

A fenyegetés nem múlt el. Ébernek kell maradnunk.

Rovatok