Index Vakbarát Hírportál

Gyerekjátéknak indult, hatvanezer eurós kár lett belőle

2021. május 17., hétfő 18:03

Huszonegymillió forintnak megfelelő kárt okozott három kislány, akik a németországi Linnich városában harminchárom különböző gépjárművet karcoltak össze – adta hírül a Süddeutsche Zeintung.

A helyi rendőrség beszámolójából kiderül, hogy a düreni járásban található Linnichben az eddigi adatok szerint

harminchárom autóban tett kárt három gyermek, akik kövekkel karcolták meg a parkoló járművek festékét

május 14-én. A kislányok tette hatvanezer eurós (huszonegymillió forintos) kár eredményezett. 

A gyermekek tette úgy derült ki, hogy az egyik kis bajkeverő bevallotta az anyjának, aki pedig tisztességes jogkövető állampolgárként értesítette a rendőrséget. 

A hatóság most azt vizsgálja a biztosítótársaságokkal együtt, hogy a kártérítést pontosan kinek kell majd megfizetnie.

Rovatok