Index Vakbarát Hírportál

Négyszáz kiló kokain bújt meg egy brazil hússzállítmányban

2021. május 18., kedd 06:34

Négyszáz kilogramm kokaint foglalt le a koszovói rendőrség egy Brazíliából érkezett hússzállítmányban – közölte a helyi hatóságok nyomán az MTI hétfőn.

A 24 millió dollár (megközelítőleg mintegy hétmilliárd forint) értékű kábítószer ügyében az olasz és az albán hatóságokkal együttműködve hét embert vettek őrizetbe. A rendőrség szerint a drogszállítmányhoz köthető további gyanúsítottak még szökésben vannak. A kábítószert a fővárostól, Pristinától 16 kilométerre délre található Lipljan városában foglalták le egy teherautó rakterében.

Rejtett megfigyelési eszközök felhasználásával követték a drogszállítmány útját Brazíliából Olaszországba, majd az albániai Durres kikötőjéből egészen Koszovóig – mondta Aleksander Lumezi koszovói főügyész sajtótájékoztatóján. Hozzátette, hogy jelenleg azt vizsgálják, hogy a kábítószer célállomása Koszovó, vagy egy másik ország lett volna.

Koszovót bűnözők tranzitországként használják a többi között a Közel-Keletről a nyugat-európai országokba irányuló kábítószerkereskedelem számára.

Rovatok