Index Vakbarát Hírportál

A sajtóban dolgozók, de a színészek és tanárok is támogatást kapnak Kárpátalján

2021. május 18., kedd 18:17 | aznap frissítve

Közzétették a kárpátaljai szociális programcsomag idei felhívásait. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Budapesten bejelentette: 2,5 milliárd forintra lehet pályázni. Hozzáfűzte: ez a keret, hat évvel ezelőtt, 791 millió forint volt. 

Az államtitkár elmondta: az idén két új alkategóriával bővül a szociális csomag; igényelhetik azt a kórházi kisegítők, illetve a szociális, gyermekjóléti, fogyatékosokkal foglalkozó dolgozók is, írta a karpathir.com a távirati irodára hivatkozva.

Jelezte azt is: gyermekenként 30 ezer forintra emelték az étkeztetési támogatás összegét.

Anyagi segítséget kaphatnak a magyar nyelvű köznevelési intézményben dolgozók, a magyar nyelvű sajtónál munkálkodók, a színészek, az előadóművészek, a sportiskolák, sportegyesületek alkalmazottjai, valamint a művelődésszervezők illetve könyvtárosok is.    

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Brenzovics László azt mondta: a program elérte a célját, mivel a kárpátaljai magyarság „tömeges exodusa” nem indult meg. Hozzáfűzte: sikerült megőrizni a beregszászi színházat és az ottani magyar nyelvű sajtó működését is.

Rovatok