Index Vakbarát Hírportál

Nem oltanak többet Astrával az osztrákok

2021. május 19., szerda 06:19 | aznap frissítve

Júniusban végleg kivonják az AstraZeneca koronavírus vakcináját az oltási programjukból az osztrákok. A döntésről Wolfgang Mückstein szociális és egészségügyi miniszter beszélt egy televíziós interjúban. 

Június elejéig valószínűleg még beadjuk az első oltásokat az AstraZenecával, de utána vége...

– mondta. 

Hozzátette: azok, akik addig megkapják az első oltás, az AstraZenecából fogják megkapni majd a másodikat is. A későbbre tervezett emlékeztető oltásoknál viszont már valamilyen más oltóanyagot fognak beadni az embereknek. 

A tárcavezető mindeközben továbbra is „biztonságosnak” nevezte az oltóanyagot, és hangsúlyozta, hogy az oltóanyag kivonása mellet egyéb okokból kifolyólag – úgymint a „népesség körében való bizalomvesztés”, az oltóanyag „rossz híre”. valamint a „szállítási problémák” –  döntöttek. 

Ausztria ezzel már a harmadik ország lesz Dánia és Norvégia után, amely kivonja az AstraZenecát az oltási programjából. 

Az AstraZeneca-oltás felhasználását az Egészségügyi Világszervezet (WHO), valamint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) továbbra is ajánlja, hangsúlyozva, hogy a fennálló kockázatok megléte mellett is jóval több előnye van a vakcinának, mint hátránya. 

Rovatok