Index Vakbarát Hírportál

Manfred Weber szerint a Kreml tudta nélkül nem téríthették volna el a Ryanair-járatot

2021. május 26., szerda 11:48 | aznap frissítve

Kételyeinek adott hangot afelől Manfred Weber, az Európai Parlament (EP) legnagyobb frakciójának vezetője afelől, hogy a Kreml csupán tétlen szemlélője volt a Ryanair ír légitársaság Athénból Vilniusba tartó vasárnapi járata földre kényszerítésének és a repülőn utazó Roman Protaszevics ellenzéki aktivista őrizetbe vételének.

Alekszandr Lukasenko belarusz államfő tudja, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök támogatása nélkül „rendszerének nincs esélye a túlélésre”, ezért „sokan abból indulnak ki, hogy valamennyi lényegi lépést egyeztetnek Moszkvával"

– mondta az Európai Néppárt (EPP) képviselőcsoportjának vezetője az MTI jelentése szerint. 

A német politikus hozzátette, a minszki eset megmutatja, hogy a moszkvai vezetés nem együttműködni akar Európával, hanem „tudatosan a konfliktust célzó irányvonalat" követ.

Az Európai Uniónak erre a felállásra kell berendezkednie – fogalmazott az Augsburger Allgemeine című lapnak adott interjújában.

Hasonló véleménynek adott hangot Norbert Röttgen, Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik, vezető szakpolitikusa, a Bundestag külügyi bizottságának tagja. Szerinte minimum abból kell kiindulni, hogy „a Kreml áldását adta a repülőgép állami eltérítésére", és akár az is elképzelhető, hogy Oroszország „operatív támogatást" nyújtott a művelethez.

Röttgen kemény szankciókat sürgetett a Lukasenko-rendszer elitje, az erőszakszervezetek, és mindenekelőtt az állami vállalatok ellen, amelyekből  „a rezsim és korrupt haszonélvezői gazdaságilag fenntartják magukat". Aláhúzta, hogy le kell állítani a német állami fejlesztési bank (KfW) hitelezési programját is, amelynek révén a Siemens német iparvállalat erőműveket épít Fehéroroszországban.

Az incidens óta először szólalt meg Lukasenko az ügyben, és egy egészen más verziót adott elő. 

Rovatok