Index Vakbarát Hírportál

Most árverésen üthet le pár Maldív-szigetet

2021. május 28., péntek 16:05

A Maldív-szigetek június elején megrendezi a világ első kifejezetten szigettematikájú aukcióját, ugyanis a világjárványmentes időkben luxusnyaraltatásból élő államnak nincs más eszköze, amelyet pénzzé tudna tenni a válságos helyzetben. Szóval amennyiben mindig is szeretett volna egy saját szigetcsoportot vagy szigetet az Indiai-óceánon, akkor most eljött az ön ideje!

Persze nem eszik olyan forrón a kását, rengeteg megkötés is szerepel az üzletben, amiket vállalni kell, érdemes ezeket alaposan áttanulmányozni. A szétszórtan elterülő 16 árverési tételt nem szeretnék természetesen örökbe odaadni, 50 évre szóló bérletszerződésekért folyik majd a csata – természetesen eddig ilyenre sem volt lehetőség ekkora volumenben.

A sikeres ajánlattevőknek vállalni kell ugyanis, hogy üdülőhelyet húznak fel a bérleményükön, nem is akárhogy. 36 hónap áll rendelkezésükre, hogy belefogjanak a projektbe, és amennyiben minimum 250 000 dollárt befektetnek, személyesen is felügyelhetik nap mint a nap a munkálatokat, ugyanis 5 éves tartózkodási vízumot kapnak – írja a The Gentleman's Review luxusmagazin.

Az esélyeket nemcsak a dollárkötegek befolyásolják, hanem más szempontokat is figyelembe vesznek a döntéshozók. Például azt, hogy mekkora a tervezett projekt szén-dioxid-kibocsátásának mértéke, avagy milyen a felvenni kívánt személyzet nemek közti aránya. Az épületek továbbá nem lóghatnak ki a természeti környezetből. Ahogy azt Ali Shinan, a Turisztikai Minisztérium tervezési részlegének igazgatója elmondta, az épületek nem nőhetik túl a fákat, alapterületük pedig maximum 30 százaléka lehet a szigeteknek. A hivatal írásos engedélye nélkül nem lehet fát kivágni az építkezésnél, és amennyiben ez mégis megtörténik, kettőt kell ültetni a helyére. 

Amennyiben mindezen kritériumok nem riasztották el, az ajánlattevőnek június 6-ig kell beadnia a minisztériumhoz a szükséges dokumentációt, és befizetni a sikertelen pályázat esetén sem visszafizetendő 3250 dollár nevezési díjat. Ezt követően 10-én helyi idő szerint 10 óráig lehet licitálni a kiszemelt földdarabra. Kezdőárak nincsenek, de várhatóan elég magasan ütik majd le őket, pláne a fővároshoz, Maléhoz közel eső Meemu Atoll vagy a Thaa- és Laamu-szigetcsoport esetében. Amennyiben azonban most nem sikerül szert tenni egyre sem, szomorkodásra semmi ok: hamarosan ugyanis újabb szigetek kerülnek kalapács alá.

Az ázsiai országnak nem ez az első válságintézkedése, a kormány fontolgatja, hogy ingyen oltást adna minden turistának – persze csak azután, hogy a helyiek megkapták a második adag vakcinát , hogy ezzel is vonzóbb desztinációvá váljon. A miniállam GDP-jének 67 százalékát a turizmus teszi ki, a vezetés szándéka, hogy idén legalább 1,5 millió turista válassza a szigeteiket, akik minimum 10 millió vendégéjszakát töltenek el. Jelenleg csak negatív PCR-teszttel lehet átlépni a határt a maléi nemzetközi repülőtéren, de hamarosan elfogadják az oltási igazolásokat is.

Új trend egyébként, hogy mind a milliomos, mind a középosztálybeli indiaiak a Maldív-szigeteken szeretnék kivárni az országukban jelenleg is tomboló járvány végét, utóbbiak akár hathavi megtakarításukat is képesek kifizetni a magánrepülőért, amely a biztonságos karanténba viszi őket.

(Borítókép: Shutterstock)

Rovatok