Index Vakbarát Hírportál

Putyin fogadta Lukasenkót, érzelemkitörésnek nevezte a Ryanair-botrányt

2021. május 28., péntek 21:20

Kívülről vezérelt kísérlet történik arra, hogy ismét az elmúlt év augusztusának szintjére destabilizálódjon a helyzet Belaruszban – jelentette ki Alekszandr Lukasenko belarusz elnök, amikor pénteken Szocsiban fogadta őt orosz hivatali partnere, Vlagyimir Putyin. Lukasenko kamerák előtt azt mondta, hogy dokumentumokat hozott állításának alátámasztására.

Egyszerűen világos, hogy mit akarnak tőlünk nyugati barátaink. Nincs is miről vitatkozni. De nincs olyan magaslat, amelyet a bolsevikok be ne vettek volna. Mi is bevesszük őket

 – mondta a belarusz vezető.

Kifogásolta, hogy az uniós államok kitiltották légterükből a Belavia légitársaságot, amelynek nincs köze ahhoz, hogy vasárnap Minszkben leszállították a Ryanair Athén-Vilnius járatát, és őrizetbe vették a gépen utazó Roman Protaszevicset, a tavalyi belarusz ellenzéki megmozdulásokat koordináló NEXTA Telegram-csatorna alapítóját és orosz barátnőjét.

Lukasenko nehezményezte továbbá, hogy a Nyugat büntetőintézkedéseket hozott a Belavia ellen, holott állítása szerint több ország háláját fejezte ki amiatt, hogy a légitársaság szerepet vállalt több ezer ember Minszken keresztül történő hazaszállításában, amikor a légi közlekedést korlátozták a Covid-19-járvány miatt.

Putyin „érzelemkitörésnek” nevezte a Ryanair-botránnyal kapcsolatos reagálásokat. Arra emlékeztetett, hogy 2013-ban, amikor Evo Morales bolíviai elnök gépét szállították le Bécsben – mert Washington gyanúja szerint a fedélzeten tartózkodott Edward Snowden informatikus, aki adatokat hozott nyilvánosságra az amerikai hírszerzésről – szerinte „csend” volt a Nyugat részéről.

Az orosz elnök azt is elmondta, hogy a mostani találkozót még a Ryanair utasszállítójának vasárnapi minszki leszállítása előtt eltervezték és, mint mondta, a feleknek ezen kívül is van mit megtárgyalniuk. Közölte, hogy meg fogják vitatni az orosz-belarusz szövetségi állam keretei közötti integráció aktuális témáit. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet a fokozatosság és mindkét fél érdekei biztosításának fontosságára.

Putyin közölte, hogy júniusban kezdődik meg a belarusz atomerőmű ipari üzemeltetése. A fehérorosz vezető elfogadta házigazdája tengeri fürdőzésre szóló javaslatát. Az előzetes tájékoztatás szerint egyébként a felek nem tartanak sajtótájékoztatót. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte, hogy a munkatalálkozó egynapos lesz.

Rovatok