Index Vakbarát Hírportál

Titokban feleségül vette a barátnőjét Boris Johnson brit miniszterelnök

2021. május 30., vasárnap 06:41

Egybehangzó vasárnapi brit sajtóértesülések szerint titokban összeházasodott Boris Johnson brit miniszterelnök és Carrie Symonds, akit a kormányfő 2019 decemberében jegyzett el.

A két legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap, a The Sun on Sunday és a Mail on Sunday beszámolói szerint az esküvőt szombaton tartották meg a Westminster-székesegyházban, az angol-walesi katolikus közösség londoni főtemplomában.

A lapok szerint a ceremónia előkészületei fél évig tartottak, de a tervezést olyan titkolózás övezte, hogy a miniszterelnök és jegyese leendő esküvőjéről

még a londoni miniszterelnöki hivatal magas beosztású munkatársai sem tudtak.

Az esküvőn – írja az MTI – a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozásoknak megfelelően csak 30 meghívott vendég vehetett részt, de Boris Johnson és Carrie Symonds nekik is csak a ceremónia előtt hat nappal küldte ki a meghívókat.

A The Sun beszámolója szerint a templom látogatóit a ceremónia előtt néhány perccel kérték meg a távozásra, azzal az indokkal, hogy az épületet „lezárják”.

Carrie Symonds limuzinnal érkezett a székesegyházhoz, és hosszú, hófehér ruhát viselt fátyol nélkül.

Az 56 éves Boris Johnson harmadszor nősült meg, 33 esztendős feleségének viszont ez az első házassága.

Johnson 199 év óta az első olyan brit miniszterelnök, aki hivatali ideje alatt házasságot kötött: legutóbb Robert Banks Jenkinson, azaz Lord Liverpool nősült meg Nagy-Britannia hivatalban lévő miniszterelnökeként 1822-ben.

A Downing Street tavaly február 29-én jelentette be, hogy Johnson néhány héttel korábban eljegyezte élettársát. A kormányfői hivatal szóvivője ezzel egy időben tudatta azt is, hogy Carrie Symonds gyermeket vár.

A pár első közös gyermeke tavaly április 29-én született a University College London egyetem kórházában, és a Wilfred Lawrie Nicholas Johnson nevet kapta.

Carrie Symonds annak idején Instagram-oldalán felfedte: a Wilfred névvel Boris Johnson egyik nagyapjáról, a Lawrie keresztnévvel az ő egyik nagyapjáról emlékeztek meg, a Nicholas névvel pedig két orvos, Nick Price és Nick Hart előtt tisztelegtek, mivel „ők mentették meg Boris életét”.

Carrie Symonds ezzel arra utalt, hogy Boris Johnson tavaly áprilisban átesett az új koronavírus okozta Covid–19 betegségen, egy hétig ápolták a londoni St. Thomas Kórházban, és három napig intenzív kezelésre is szorult.

A konzervatív párti kormányfő még lábadozása idején a Twitteren közzétett videóüzenetében maga is úgy fogalmazott: semmi kétség nem fér ahhoz, hogy a St. Thomas Kórház orvosai és ápolói az életét mentették meg.

Boris Johnson 1987-ben kötötte első házasságát Allegra Mostyn-Owennel, akitől 1993-ban elvált, és még ugyanabban évben feleségül vette Marina Wheelert, akitől négy gyermeke született. A házaspár 2018-ban különvált: néhány héttel azelőtt váltak el hivatalosan is, hogy Boris Johnson eljegyezte Carrie Symondst. Ő volt a szombati házasságkötésig

az első olyan miniszterelnöki élettárs a modern brit politikatörténetben, aki nem a kormányfő házastársaként élt a Downing Streeti hivatalos rezidencián.

Carrie Symonds 2018-tól egy évig a kormányzó brit Konzervatív Párt kommunikációs igazgatója volt, de 2019-ben, amikor Boris Johnsont miniszterelnökké választották, távozott ebből a tisztségből. Jelenleg az Oceana nevű, a tengeri környezet megóvására alakult, nem profitorientált globális szervezet egyik vezető tanácsadója.

Rovatok