Index Vakbarát Hírportál

Az Emberi Jogok Európai Bíróságán folytatódik a Batthyáneum ügye

2021. június 1., kedd 21:21

A gyulafehérvári érsekség az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a Batthyáneum ügyében – közölte az érsekség a honlapján. Igazságtalannak és elfogadhatatlannak tartják, hogy a román legfelsőbb bíróság a múlt héten jogerősen elutasította a Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatását, és nem született a döntést alátámasztó indoklás.

Az érsekség jogosnak nevezte a Batthyány Ignác római katolikus püspök által alapított könyvtár és tudományos gyűjtemény visszaigénylését. 

A múlt hét végén a Magyar Unitárius Egyház is értetlenségének és felháborodásának adott hangot a Batthyáneum visszaszolgáltatásának elutasítása miatt.

A kommunista diktatúrában államosított épület és az abban található felbecsülhetetlen értékű gyűjtemény visszaszolgáltatásának jogerős megtagadása az egykori törvénytelen elkobzás legitimálását jelenti. Ez a döntés nem csak a római katolikus testvéregyházunkkal szemben jogtipró ítélet, hanem a többi erdélyi magyar felekezet számára is aggasztó üzenet

– közölte a Magyar Unitárius Egyház. Hozzátette: a testvéregyházakkal közösen kíván fellépni minden lehetséges igazságszolgáltatási fórumon a közösségi tulajdonjogok maradéktalan érvényesítéséért – írja a Transindex.

Az ügy előzményeiről lapunkban korábban beszámoltunk.

Rovatok