Ha nem társul átfogó családtámogatási rendszer a Kínában meghirdetett háromgyermek-politikához, aligha vállalnak több babát a fiatal párok. Ez köszön vissza a kínai közösségi médiában posztolt kommentekből, a kommunista párt hétfőn bejelentett enyhítő intézkedéseit ugyanis viszonylag rezignáltan fogadta a társadalom. Ezt az Index megkeresésére egy érintett is megerősítette. Az éppen családot alapító pekingi jogász elmondta: a nagycsaládnak éppen a szegényebb vidéki településeken van hagyománya, márpedig ez sajátos társadalmi folyamatokat vetíthet előre.
Látszólag a kínaiakat is meglepte a központi kormányzat hétfői bejelentése, mely szerint az ázsiai országban élő valamennyi házaspár három gyermeket is vállalhat a jövőben. A Weibo közösségi oldalon egy óra alatt több mint kétmilliárd megtekintést kapott a bejelentés, ami talán a látványos kampánynak is köszönhető. A Hszinhua hírügynökség három, ujjongó kisgyereket mutató grafikán közölte a hírt, azzal a felirattal:
Megérkezett a háromgyermek-politika! A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága május 31-ei döntése értelmében a házaspárok harmadik gyermeket is vállalhatnak, s jelentősen támogatják az ezzel kapcsolatos költségeket.
A politika fogadtatása azonban egyelőre vegyes érzelmekről árulkodik. A közösségi médiában a Hszinhua egy szavazást is indított, amire a válaszadók döntő többsége azzal válaszolt:
egyáltalán nem készült fel arra, hogy három gyereket is vállaljon.
„A háromgyermek-politika megérkezett, és eléggé ijesztő!” – szólt az egyik, sok megosztást begyűjtő reakció. Bőven akadtak érdekes kommentek, még a pekingi családpolitikával sokszor viccelődő Durex is bejelentkezett egy szellemes poszttal.
Rendben, srácok, én leléptem. Nektek jó szórakozást!
– írta a Weibón az óvszergyártó. De nagy visszhangot kapott az a megjegyzés is, mely szerint az 1980-as, 90-es évek generációjának tagjai igazán kollektíven állami kitüntetésben részesülhetnének. Feltéve persze, hogy tényleg tömegek lesznek képesek eltartani az immáron három gyermekből, két keresőből és négy idős szülőből álló kínai családot.
Ugyanis az 1980-as évek kezdetén bevezetett egykepolitika, valamint az urbanizáció együttes hatására kialakult, úgynevezett 4-2-1 családmodell is évtizedek óta téma az ázsiai társadalomban. Az egy háztartásba szorult négy nagyszülő, két kenyérkereső és egy gyerek megélhetésének biztosítása is sokak számára kihívást jelent, amit alátámasztanak a május 11-én közölt népszámlálási adatok is. A statisztikából kiderült, hogy az elöregedést mutató társadalmi korfán a 2013 után bevezetett, kétgyermek-politika sem tudott fordítani: négy egymást követő évben mutat csökkenést a Kínában született gyermekek száma.
Amikor elindult a kétgyermek-politika, a barátaim bő fele vélte úgy, hogy vállalnak második babát is. A harmadik gyereket illetően jó, ha 10 százalékuk optimista
– mondta el az Indexnek egy Pekingben élő kínai jogász. A harmincas éveiben járó Jang a fejlődő Kína tipikus sikersztorija: vidékről került be a jó hírű Pekingi Egyetemre, a jogi karon megismerkedett feleségével, majd mindketten nagyvállalatoknál helyezkedtek el. Hiába teremtettek azonban maguknak tisztes egzisztenciát, egyelőre ők is megálltak az első babánál. A gyereknevelés költségei ugyanis továbbra is nagy anyagi terhet jelentenek.
A mindennapi költségek mellett a nagyobb ingatlan megvásárlását, de leginkább az oktatással járó kiadásokat említi meg.
Ha az enyhítést nem kíséri átfogó családtámogatási rendszer, a háromgyermek-politika nem fog sokat változtatni
– mondta el Jang. Márpedig a kommunista párt hétfői bejelentése a részletekre nem tért ki, egyelőre csak a másod- és harmadszülöttekre kiterjedő „méltányos oktatás” ingyenessé tételéről, a gyerekneveléssel járó költségek hozzájárulásáról számolt be. A pekingi jogász hozzátette, a kínai médiában is téma a támogatási rendszer, szerinte a csomag részletei kidolgozás alatt állnak.
Jang arra is felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi ismeretek alapján a háromgyermek-politika inkább a vidéki lakosság körében lehet népszerű, a nagycsaládi modellnek ott maradt hagyománya. A nagyvárosokban élők nagyobb eséllyel maradnak majd az egy, legfeljebb két babánál, ami érdekes társadalmi folyamatokat vetít előre. Így ugyanis tovább nyílhat a társadalmi olló az általánosságban szerényebb körülmények között élő, ezáltal a gyerek oktatására is kevesebbet költő vidéki, valamint a módosabb városi lakosság között.
(Borítókép: Észak-Pekingben játszó gyerekek 2007. július 25-én. Fotó: Daniel Traub / Construction Photography / Avalon / Getty Images)