Index Vakbarát Hírportál

Meglepő fordulat: a magyaroknál nagyobb fenyegetést találtak Romániában

2021. június 3., csütörtök 14:47

Bár egy áprilisi felmérés szerint a románok mintegy kétharmada úgy véli, Magyarország legfőbb célja Erdély visszaszerzése, egy friss kutatás eredménye alapján mégsem a magyar szándékokat tartják a legnagyobb fenyegetésnek – idézi a román Avangarde közvélemény-kutató által készített felmérést a Főtér.

A kutatásban azt vizsgálták, hogyan viszonyulnak a románok a világ vezető hatalmaihoz és szomszédaikhoz. 

Arra a kérdésre, hogy a felsorolt országok közül melyiket tartják Románia „legfőbb ellenségének”, a válaszadók 24 százaléka Oroszországot jelölte meg. Második helyen némileg meglepő módon Németország végzett tíz százalékkal, így Magyarország a maga hat százalékával „csak” a harmadik helyet szerezte meg.

A felmérésben a szomszédos baráti országokról is kérdeztek, itt aligha meglepő módon hazánk négy százalékával már jóval hátrébb végzett, bár így is megelőzzük például Ukrajnát, amelynek kétszázalékos eredménye a Főtér szerint az ukrajnai román közösséget is sújtó szélsőségesen kisebbségellenes kijevi lépéseknek tudható be. Az első helyen ebben a kategóriában Moldova végzett, amelyet a megkérdezettek 45 százaléka barátinak tart, Bulgáriát (11 százalék) és Szerbiát (8 százalék) megelőzve.

A románok szerint világszinten az Egyesült Államok a „legjobb barátjuk”, ezt 26 százalékuk gondolta így. Furcsa módon a második helyen itt is Németország áll 19 százalékkal, Moldova pedig a harmadik tíz százalékkal.

A felmérésből az is kiderült, hogy a románok inkább EU-pártiak, a megkérdezettek 59 százaléka bízik az Európai Unióban, az eurót viszont 60 százalékuk elutasítja.

A felmérést 950 fős mintán végezték, 3,2 százalékos hibahatár mellett.

Rovatok