Index Vakbarát Hírportál

Ferenc pápa kihagyná a találkozót Orbán Viktorral és Áder Jánossal

2021. június 4., péntek 12:17 | aznap frissítve

A jelenlegi tervek szerint Ferenc pápa kizárólag a szeptember5-12. között tartandó 52. Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszuson kíván részt venni Magyarországon, ám nem szándékozik az államot meglátogatni, politikusokkal tárgyalni. Ezt egyébként már március 8-án jelezték a Vatikánban.

A katolikus egyházfő mostani programjának napirendje alapján szeptember 12-én celebrálja a világkongresszus záró szentmiséjét a Hősök terén, csupán néhány órát töltve Budapesten, majd három és fél napra Szlovákiába látogat – írta a National Catholic Register.

A lap információi szerint a magyar kormányzat és egyházi vezetők részéről voltak és vannak törekvések arra, hogy megpróbálják elérni, hogy Ferenc pápa több időt szenteljen Magyarországnak, a magyar híveknek.

Azonban A CIKK SZERINT a Vatikán tudatosan elzárkózik attól, hogy egy ilyen kiemelten fontos egyházi esemény idején politikai vezetőkkel, így Orbán Viktor miniszterelnökkel vagy Áder János köztársasági elnökkel találkozzon.

A katolikus sajtóorgánum meg nem nevezett magyar kormányzati forrásokra is hivatkozik, akik azt jelezték: bíznak abban, hogy ezen vagy a jövő héten kedvező visszajelzést kapnak a Vatikánból.

Rovatok