Index Vakbarát Hírportál

Még jobban bezárkóznak a britek

2021. június 4., péntek 06:03 | aznap frissítve

Jövő keddtől a Portugáliából érkezők sem léphetnek be Angliába karanténkötelezettség nélkül – jelentette be csütörtökön Grant Shapps brit közlekedési miniszter az MTI szerint. Ez azt jelenti, hogy egyetlen EU-tagország sem maradt már a brit kormány „zöld” utazási listáján.

A zöld kategóriás, vagyis az angliai karanténkötelezettség alól mentesített országok listájára a csütörtökön megtartott, a rendszer májusi bevezetése óta első felülvizsgálaton nem került fel újabb ország, így Magyarország sem, amely az EU immár összes többi tagországával együtt a sárga kategóriás, továbbra is karanténkötelezett országok között van.

A brit kormány május 17-én léptette érvénybe a közlekedési lámpákéhoz hasonló színkódos rendszert, amely zöld, sárga és vörös kategóriák alapján határozza meg, hogy Angliába milyen feltételekkel lehet külföldről beutazni.

Shapps azzal indokolta Portugália – az eddigi egyetlen zöld kategóriás EU-ország – átsorolását a sárga kategóriába, hogy Portugáliában az elmúlt időszakban csaknem megkétszereződött a pozitív koronavírustesztek aránya az összes elvégzett szűrővizsgálaton belül.

A brit közlekedési miniszter hozzátette: aggodalom forrása még az is, hogy Portugáliában észlelték a koronavírus először Indiában azonosított – az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által Delta néven nyilvántartott – változatának egyik újonnan izolált, úgynevezett „nepáli” alvariánsát, és egyelőre nem lehet tudni, hogy ez a változat nem csökkenti-e a koronavírus elleni oltások hatékonyságát.

Ráadásul nem sokkal Shapps nyilatkozata után az is kiderült, hogy

TOVÁBBI HÉT ORSZÁGOT – AFGANISZTÁNT, BAHREINT, COSTA RICÁT, EGYIPTOMOT, SRÍ LANKÁT, SZUDÁNT, VALAMINT TRINIDAD ÉS TOBAGÓT – A LEGSZIGORÚBB, VÖRÖS KATEGÓRIÁBA SOROLTAK ÁT. 

E lépéseket hatalmas felháborodással fogadták a brit turisztikai cégek és a légitársaságok szakmai szervezetei. A brit légitársasági pilóták szövetségének (BALPA) csütörtök esti nyilatkozata szerint „az utolsó szöget jelentheti a brit utazási szektor koporsójában” az a tény, hogy egyetlen ország sem került át a karanténmentes zöld kategóriába.

Brian Strutton, a pilótaszövetség főtitkára „teljes katasztrófának” minősítette ezt a döntést, és azt valószínűsítette, hogy ennek következtében további légitársaságok mennek tönkre. Strutton szerint a brit kormány biztonságos országokat sorol a sárga és a vörös kategóriába, figyelmen kívül hagyva a járványügyi bizonyítékokat is.

Légitársaságainknak szükségük van az idei nyári szezonra ahhoz, hogy egyáltalán megmaradjanak. A kormánynak fel kell hagynia logikátlan, túlzottan óvatoskodó hozzáállásával, amely egy teljes, egykor virágzó iparágat tesz tönkre

 – fogalmazott csütörtöki nyilatkozatában a BALPA vezetője.

A vörös kategóriába sorolt országokból csak a brit és az ír állampolgárok, illetve a Nagy-Britanniában letelepedési engedéllyel élő külföldiek utazhatnak be, de érkezésük után nekik a brit kormány által kijelölt, őrzött szállodák valamelyikében kell tölteniük a kötelező tíznapos karantént.

E karantén költsége minden egyes beutazó esetében 1750 font (több mint 700 ezer forint), és ezt az utasoknak kell fizetniük.

A zöld kategóriában van a legkevesebb ország: ide tartozik Izrael, Szingapúr, Ausztrália, Új-Zéland, Brunei, Izland, Gibraltár, a Falkland-szigetek, a Feröer-szigetek, az együtt nyilvántartott dél-atlanti Dél-Georgia és Déli-Sandwich-szigetek, valamint a szintén együtt szereplő Szent Ilona, Tristan da Cunha és Ascension szigetei.

A sárga kategória a legnépesebb országcsoport. A brit kormány ide sorolja Magyarországot és – Portugália jövő keddtől érvényes átsorolásával – az összes többi EU-tagállamot, így a brit turisták legkedveltebb nyaralóhelyei közé tartozó Spanyolországot, Görögországot és Olaszországot is.

A sárga kategóriás országokból érkezőknek továbbra is tíz napot karanténban kell tölteniük, indulásuk előtt egy, érkezésük után két koronavírustesztet kell elvégezniük, és a két angliai szűrővizsgálathoz szükséges eszközöket még indulásuk előtt saját költségükön meg kell rendelniük angliai tartózkodási címükre a brit kormány erre kialakított online felületén.

Rovatok