Index Vakbarát Hírportál

Rasszizmus miatt perel az elbocsátott fehér nő

2021. június 4., péntek 06:06

Nemzetközi, igaz, negatív hírnévre tett szert egy fehér nő, aki tavaly rendőröket hívott egy fekete férfire, miután az csupán arra kérte, hogy kösse pórázra a parkban tilosban sétáló kutyáját. A nőt rasszizmusa miatt elbocsátották, ő azonban – épp faji megkülönböztetésre hivatkozva – beperelte volt munkáltatóját.

Amy Cooper tavaly a nemzetközi jelképévé vált annak a mindennapi rasszizmusnak, amivel a feketék gyakorta szembesülnek. Korábbi munkaadóját azért perli, mert kirúgták.

A fehér nő keresetében állítja: faji megkülönböztetés áldozata. A Franklin Templeton befektetési cég alkalmazottja volt, és a tavalyi botrány után munkáltatója először felfüggesztette, majd egy éve fel is mondott neki.

Az ügy előzményéről részletesen beszámoltunk.

Azt fogom mondani a rendőröknek, hogy egy fekete az életemre tör – mondta a nő, akit csak arra kértek, hogy kösse pórázra a kutyáját.

Mi is történt?

Amy Cooper tavaly májusban a New York-i Central Parkban olyan helyen sétáltatta póráz nélkül a kutyáját, ahol ez tilos. Christian Cooper (a névazonosság véletlen) ugyanezen az erdős-ligetes, Ramble nevű szakaszon a madarakat akarta meglesni. A férfi azt állítja, hogy amikor összetalálkozott a nővel, csupán arra kérte, vezesse pórázon a kutyáját. Miután a nő erre nem volt hajlandó, a férfi jutalomfalatokat ígért a kutyának, ha a nő féken tartja.

A nő azonban ehelyett elkezdett fenyegetőzni, a férfi pedig videóra vette az jelenetet, amit máig több mint 45 millióan néztek meg:

Oh, when Karens take a walk with their dogs off leash in the famous Bramble in NY's Central Park, where it is clearly posted on signs that dogs MUST be leashed at all times, and someone like my brother (an avid birder) politely asks her to put her dog on the leash. pic.twitter.com/3YnzuATsDm

— Melody Cooper (@melodyMcooper) May 25, 2020

A nő nem kötötte pórázra a kutyáját, csak a nyakörvénél fogva rángatta, miközben azt kiabálta, hogy értesíti a rendőrséget, és azt fogja mondani, hogy egy afroamerikai férfi fenyegeti az életét.

Aztán tényleg telefonált, és hisztérikusan bejelentette, hogy egy afroamerikai férfi megfenyegette őt és a kutyáját egyaránt. Miközben azért könyörgött, hogy nyomban küldjenek járőrt a helyszínre, a kétségbeesett, nyakörvénél rángatott kutya megkísérelt kiszabadulni a szorításból, a férfi pedig higgadtan állt.

Amy Cooper munkáltatója, a Franklin Templeton a botrány után azonnal közölte, hogy nem tűrik a rasszizmust. Az ügy kivizsgálásáig felfüggesztették a nőt, aki a biztosítási portfóliómenedzsment vezetője volt, és öt éve állt a befektetési cég alkalmazásában. Utána el is bocsátották.

A felvétel dacára a keresetében azzal érvelt, hogy nem rasszista indíttatásból hívta ki a rendőrséget a férfi ellen.

„Halálra rémültem”

A manhattani szövetségi bíróságon benyújtott keresetben azt állítja: „nem azért kiabált Christian Cooperrel vagy hívta a rendőrséget a Central Parkból 2020. május 25-én, mert rasszista volt. Ezt csupán azért tette, mert egyedül volt a parkban és halálra rémült”. Azt állította, hogy a szerinte „túlbuzgó” fekete férfi őt szemelte ki „célpontnak”.

Az is aláhúzta, hogy munkáltatója nem vizsgálta ki alaposan a helyzetet a nő faji és nemi hovatartozása miatt. Gyakorlatilag azért szüntette meg a munkaviszonyát, mert a felperes egy fehér nő.

„Amy Coopert elítélték és tönkretették az életét anélkül, hogy meghallgatták volna a történetét” – mondta Andrea M. Paparella, a nő ügyvédje. Az ügy már csak azért is ellentmondásos, mert a nagy port kavart botrány másnapján Amy Cooper nyilvánosan bocsánatot kért a férfitől.

„Érzelmileg reagáltam, és téves feltételezéseket vontam le a szándékairól, miközben valójában én voltam az, aki helytelenül viselkedett, hiszen nem volt pórázon a kutyám” – írta a nő nyilatkozatában.

A fekete férfi többször elmondta, hogy Amy Cooper életének nem kellene darabokra törnie a tettei miatt. A Franklin Templeton szóvivője azonban közleményben tudatta, hogy a vállalat kitart Amy Cooper kirúgásáról szóló döntése mellett. „Úgy gondoljuk, hogy a helyzet körülményei önmagukért beszélnek, és a vállalat megfelelően reagált” – üzente Stacey Coleman. „Védekezni fogunk az alaptalan állításokkal szemben”.

A végkifejlet

Amy Cooper polgárjogi érvei meglehetősen soványak – jelentette ki Damon T. Hewitt. A Lawyer's Committee for Civil Rights Under Law ügyvezető igazgatója aggodalmát fejezte ki, hogy a kereset, és a hozzá hasonlók, gyengíthetik a fontosabb ügyeket.

„Nem állítom, hogy egy fehér ember soha nem szembesülhet diszkriminációval. De ebben az esetben úgy tűnik, hogy a követelés megalapozatlan” – nyilatkozta Hewitt.

„Nem bizonyítottak olyan tényt, amely a Templeton tevékenységét faji megkülönböztetéssel hozná összefüggésbe. A hihető állítás az, hogy a Templeton reagált arra, amit felperes rasszista cselekedetének tartott. Ez azonban nem jelenti azt, hogy rasszisták lennének vele szemben” – véli egy másik polgári jogi ügyvéd. Richard D. Emery szerint a kereset gyenge lábakon áll, és valószínűleg elbukik a szövetségi bíróságon.

A manhattani kerületi ügyészség közben hamis bejelentés megtételével vádolta meg Amy Coopert. Az első olyan esetek közé tartozik az Egyesült Államokban, amikor egy fehér személyt büntetőjogi felelősségre vontak azért, mert fekete emberre hívta a rendőrséget.

És a kutya is jól járt...

Amy Cooper egyébként a botrány után visszavitte az évekkel korábban egy, a spánielek mentésére specializálódott egyesülettől örökbefogadott kutyáját, miután a videó alapján sokan azzal vádolták, hogy a nyakörvénél fogva gyakorlatilag fojtogatta az állatot.

Az Abandoned Angels, a Magukra hagyott angyalok elnevezésű szervezet vette gondozásába a megviselt állatot. A fajtamentők szerint a kutya azóta már biztonságban van.

Rovatok