Index Vakbarát Hírportál

Tanári fizetésért dolgozhat Peru következő elnöke

2021. június 6., vasárnap 15:31

Vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját Peruban, és jó esély van rá, hogy az 51 éves Pedro Castillo lesz az ország következő elnöke, aki korában falusi tanítóként dolgozott. Castillo négy évvel ezelőtt robbant be a közéletbe, amikor egy országos sztrájk élére állt. Az akció következtében három és fél millió diák maradt tanár nélkül, és ezáltal végül a tanároknak sikerült elérniük, hogy megemeljék a bérüket.

Pedro Castillo nem egyszerűen beskatulyázható karakter: a választásokon a marxista-leninista gyökerekkel rendelkező Szabad Peru nevű párt jelöltjeként indul, elnöki programjában hagyományosan baloldali elemek is fellelhetők, miközben rendszeresen idéz a Bibliából, legalizálná a halálbüntetést, ellenzi a melegházasságot, az abortuszt és az eutanáziát.

Az 51 éves politikus többek között munkahelyteremtéssel, a nemzet természeti erőforrásainak hatékonyabb megvédésével kampányolt. Emellett az infrastruktúra fejlesztését, a kisvállalkozások segítését és a hazai iparnak és a termelőknek az importtermékektől való védelmét is megígérte.

Mindeközben viszont az illegális migrációval szemben is fellépne,

ÉS AZOKAT AZ ILLEGÁLIS BEVÁNDORLÓKAT, AKIK VALAMILYEN BŰNCSELEKMÉNYT KÖVETNEK EL, 72 ÓRÁN BELÜL KIUTASÍTANÁ AZ ORSZÁGBÓL.

Ezenfelül a halálbüntetés újbóli engedélyezését is kilátásba helyezte, amihez Perunak ki kellene lépnie az emberi jogokat szabályozó San José-i nemzetközi egyezményből is.

Nem legalizálnám az abortuszt, a melegházasságot pedig aztán végképp nem 

– mondta egy kampányrendezvényen. Castillo azt is megígérte, hogy ha megválasztják, akkor lemond az elnöki fizetése nagy részéről, és csak annyit tart meg belőle, amennyit tanárként is keresne.

Tiszta kézzel jövök, dolgozó ember, a hit és a remény embere vagyok

– így jellemezte magát nemrég a kampányban Castillo. 

A politikus ismertetőjegyévé vált ikonikus kalapja, valamint az, hogy rendszerint poncsót visel, illetve hogy a cipője – állítólag – újrahasznosított gumik anyagából készült. A szavazás első fordulójára lóháton érkezett meg a szavazóhelyiség elé, ami abban a régióban még manapság sem számít ritkaságnak.

A korábbi, a választásokat megelőző közvélemény-kutatásokon még viszonylag alacsony szintűre becsülték a politikus támogatottságát, 

így mindenkit meglepett, hogy a szavazatok közel 18,92 százalékát kapta meg az elnökválasztás első fordulójában.

Az idei első fordulóban rekordszámú jelöltre, 18 főre lehetett szavazni, így a szavazatok erősen megoszlottak.

A politikus ellenfele a második fordulóban a neoliberális Keiko Fujimori lesz. Ő annak az Alberto Fujimorinak a lánya, akit háromszor is Peru elnökévé választottak, de az emberi jogok megsértése miatt a 2000-es években elítélték és jelenleg is börtönbüntetését tölti.

Néhány nappal ezelőtt Castillo támogatottságát egy felmérés már 42 százalékra tette, miközben Keiko Fujimoriét csak 40 százalékra mérték. 

Pedro Castillo nemrég arra szólította fel híveit, hogy vasárnap a választásokon legyenek „figyelmesek” annak érdekében, hogy bármiféle választási csalást megakadályozzanak. Vasárnap mindenesetre eldől, hogy ő lesz-e Peru következő elnöke.

Rovatok