Index Vakbarát Hírportál

A külügy nem tud Putyin látogatásáról

2021. június 7., hétfő 16:14

Jelentősen felértékelné Vlagyimir Putyin budapesti látogatását, hogy az orosz elnök június 16-án Joe Biden amerikai elnökkel találkozik. Ha a Svájcban esedékes történelmi tárgyalás előtt Putyin Orbán Viktor kormányfővel egyeztetne, a magyar diplomácia akár a nagyhatalmi játszmára is befolyást gyakorolhatna. Pillanatnyilag azonban erre nincs sok esély.

Egyelőre úgy tűnik, Vlagyimir Putyin mégsem látogat el Magyarországra. Az orosz elnök, valamint Matteo Salvini olasz politikus a most zajló budapesti cselgáncs-világbajnokságra kapott meghívást a Nemzetközi Dzsúdószövetség elnökétől, Marius Vizer román üzletembertől. Erről először a Magyar Nemzet számolt be, az értesülést pedig megalapozza, hogy Putyin a sportág nagy rajongója: maga is versenyszerűen cselgáncsozott, 2017-ben el is látogatott a budapesti világbajnokságra. 

Az Index ezért az orosz elnök ügyében a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz fordult, a szaktárca azonban nem erősítette meg a látogatás tényét. Mint fogalmaztak:

Nem tudunk ilyen látogatásról.

Azt már az orosz Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője is megerősítette, hogy érkezett meghívás a budapesti játékokra, a látogatást azonban ő sem erősítette meg. A hivatalos delegációk fogadásáért felelős KKM reakciója alapján Moszkvában erről továbbra sem érkezett válasz. 

Pedig egy időben Putyin elég gyakran járt Magyarországra, a legutóbbi, 2019-es vizit óta azonban már két év eltelt. Ennek ellenére a magyar és az orosz fél között aktívak a kétoldalú kapcsolatok, Orbán Viktor miniszterelnöknek és Putyinnak bőven lenne miről egyeztetnie. Ilyen például a problémás Paks 2 beruházás ügye, amelyről a napokban Szijjártó Péter tárgyalt Moszkvában. A külügyminiszter akkor bejelentette, hogy szeptemberben az atomerőmű építése a második fázisba léphet. Eredetileg az első reaktorblokk termelése 2026-ban indult volna, az ehhez igazított hitelszerződést azonban nemrég 2031-re módosították a felek. 

Putyin látogatása azért is izgalmas diplomáciai dobás lenne, mert az orosz elnök a jövő héten, június 16-án először találkozik személyesen Joe Biden amerikai elnökkel.

A két nagyhatalom kapcsolata messze nem kiegyensúlyozott. Washington és a NATO is úgy véli, hogy Oroszország és Kína fenyegeti a leginkább a nyugati világ biztonságát, a két keleti ország közötti kapcsolat ráadásul egyre szorosabbá válik. Ha a Biden-találkozó előtt Putyin Orbán Viktor kormányfővel egyeztetne, Magyarország biztosíthatná helyét a nagyhatalmi találkozó napirendjében.

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (j) fogadja Vlagyimir Putyin orosz elnököt a Karmelita kolostorban 2019. október 30-án. Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher)

Rovatok