Index Vakbarát Hírportál

Hamarosan csecsemőkön is tesztelik a Pfizert

2021. június 8., kedd 18:23

A Pfizer kedden bejelentette, hogy folytatják a vakcinájuk tesztelését a 12 év alattiakon. Ha a klinikai tesztek sikeresnek bizonyulnak, akkor a féléves csecsemők is megkaphatják majd a vakcinát.

A cég bejelentése szerint a következő hetekben 4500, tizenkét évnél fiatalabb gyermeken kezdik meg a klinikai tiszteket. Ezeket az Egyesült Államokban, Finnországban, Spanyolországban és Lengyelországban, összesen kilencven helyen fogják elvégezni a nyár végéig bezárólag. 

A gyermekek egyébként a felnőttekhez képest jóval kisebb adagot kapnak az oltóanyagból. Az 5–11 év köztieknek 2x10 mikrogrammot adnak be – ez a normál adag harmada –, a hat hónapostól öt évig terjedő korosztályban pedig 2x3 mikrogrammot. „Direkt csak óvatosabban végezzük ezeket a vizsgálatokat, hogy meggyőződjünk arról, hogy a gyermekek számára is biztonságos a vakcina” – mondta dr. Bill Gruber, a Pfizer alelnöke. 

A Pfizer korábban úgy nyilatkozott, hogy 

szeptemberben várhatóan benyújtják az engedélyezési kérelmet Amerikában a 2–11 év közöttiek oltására vonatkozóan.

A Pfizer és a Moderna már idén márciusban elkezdte tesztelni gyermekeken a vakcinát. Azóta már több országban is engedélyezték azt, hogy a 12–15 év közöttieket beoltsák a Pfizer vakcinájával

Nemcsak az amerikai gyártók szeretnék azonban mielőbb beoltani a gyermekeket. A Sinovac ügyvezető igazgatója ugyanis nemrég bejelentette, hogy az ő oltóanyagukkal a kínai kormányzat már engedélyezte is a három évnél idősebb gyermekek beoltását.

A legfiatalabbak beoltásától a szakértők azt remélik, hogy ezáltal őket is meg lehet védeni a betegség szövődményeitől, valamint hogy még inkább vissza lehet majd szorítani a járványt. 

Rovatok