Index Vakbarát Hírportál

Újabb törvényt hozott a belarusz kormányzat a tüntetők ellen

2021. június 8., kedd 20:43

Kedden Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök aláírta azt a törvényt, amely a tüntetőket több év börtönbüntetéssel fenyegeti – írja az MTI. Több ország diplomatája is tiltakozott az új rendelkezés miatt.

A törvény értelmében akár három év börtönbüntetéssel is sújthatják azokat, akiket egy év alatt kétszer is elítéltek nem engedélyezett tüntetéseken való részvétel miatt, ha ismét megsértik a tömegrendezvények megszervezésére és megtartására vonatkozó rendelkezéseket. 

Az új törvény ezenkívül 3-5 év börtönbüntetést irányoz elő a „közrend súlyos megsértése” esetén is. 

A jogszabály továbbá azt is lehetővé teszi akár két év börtönbüntetés kiszabását arra, aki „tiltott információt” tesz közzé a világhálón, ennek számít egyebek között a kormány elmozdítására való felhívás is.

Fehéroroszországban korábban pénz- vagy kisebb, legfeljebb két hétig tartó börtönbüntetéssel sújtották azokat, akik nem engedélyezett tiltakozásokon vettek részt.

Fehéroroszországban az elnök a múlt hónapban hagyta jóvá azt a törvényt, amely megtiltja a médiumoknak, hogy élőben számoljanak be a nem engedélyezett tüntetésekről, valamint lehetővé teszi a tájékoztatási minisztérium számára médiaszervezetek bezárását bírósági végzés nélkül is.

A fehérorosz hatóságok könyörtelenül felléptek többek között újságírókkal szemben is, számos nagyobb hírportál oldalát blokkolták, illetve ellenzéki Telegram-csatornákat helyeztek törvényen kívül azáltal, hogy szélsőségesnek minősítették őket.

Az utóbbi időben Raman Prataszevics belarusz újságíró elfogása váltott ki nagyobb nemzetközi visszhangot. A NEXTA nevű Telegram-csatorna főszerkesztője azóta már egy televíziós interjúban is beszélt, vélhetően kényszer hatására. 

Mindeközben kedden uniós, amerikai, brit, svájci és japán diplomaták találkoztak Uladzimir Makej fehérorosz külügyminiszterrel, akinek - mint a találkozó után kiadott közleményükben fogalmaztak – nyomatékosan felhívták a figyelmét arra, hogy „a fehérorosz válság fokozódik, hogy egyre nagyobb mértékben üldözik az ellenzéket, a médiát, a civil társadalmat, valamint általában a társadalmat, benne a fehéroroszországi lengyel kisebbséggel".

A diplomaták felszólították a fehérorosz hatóságokat: hagyjanak fel a tüntetők, a független média és a civil társadalom üldözésével, engedjék szabadon a politikai foglyokat, vizsgálják ki a jogsértéseket, valamint indítsanak el egy olyan, minden felet magában foglaló politikai folyamatot, amely végül szabad és tisztességes választásokat eredményez.

Rovatok