Index Vakbarát Hírportál

Az Európai Parlament kész eljárást indítani az Európai Bizottság ellen

2021. június 9., szerda 19:50

Az Európai Parlament késznek mutatkozik, hogy eljárást indítson az Európai Bizottsággal szemben, illetve kiadnának egy határozatot, amiért szerintük a bizottság képtelen érvényesíteni a jogállamisági kritériumokat az uniós források elosztásánál – adta hírül a Reuters. Az uniós jogalkotók azért bírálják a testületet, mert szerintük tartózkodik attól, hogy alkalmazza azokat a korábban már elfogadott szabályokat, amelyek a jogállami feltételek teljesülésétől tennék függővé az uniós források kiosztását.

Főképp attól tartanak a képviselők, hogy a bizottság gyakorlata növelheti az adott kormányok, köztük a magyar kabinet pozícióit. Magyarország és Lengyelország ellen uniós vizsgálat van folyamatban. Megvan rá az esély, hogy a két ország nagymértékben eshetne el uniós támogatásoktól, ha alkalmaznák az új szabályokat.

Az európai képviselők felkérnék az Európai Parlament elnökét, hogy hívja össze a bizottságot a vonatkozó határozat elfogadását követő két héten belül. Hozzátették: elkezdenék vizsgálni, milyen jogi lépéseket lehet érvényesíteni a bizottsággal szemben, hogy rábírják a jogállamisági feltételek érvényesítésére.

Az Európai Parlament (EP) szerdai plenáris ülésén a jogállamiság európai helyzetéről vitáztak a képviselők. Az ülést követően Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő Strasbourgban azt mondta: az Európai Parlament baloldali, bevándorláspárti képviselői politikai rendőrséget játszanak, durván támadják azokat a nemzeti kormányokat és országokat, amelyek nemet mondanak az illegális migrációra, az erőltetett genderideológiára és arra, hogy Brüsszelben döntsék el, miről mit lehet gondolni és mondani.

Az EP-ben politikai természetű vita bontakozott ki, a baloldali képviselők jogi eszközök alkalmazásával, pénzügyi eszközök megvonásával fenyegetőztek. Az ilyen fenyegetést Magyarország elutasítja és elfogadhatatlannak tartja

− nyilatkozta az újságíróknak a képviselő, aki szerint az ilyen jellegű nyomásgyakorlás és ideológiai vita csak árt az Európai Uniónak, feszültséget és viszályt szít a tagállamok között.

Mint mondta, a baloldali képviselők „képtelenek elfogadni, hogy az Európai Unióban többféle értékrend létezhet, amely alapján többféle kormány működhet az egyes tagállamokban”. Jó ideje Magyarország és Lengyelország van a célkeresztben, akik támadják a két országot, nincsenek tisztában a demokrácia alapjaival − tette hozzá Hidvéghi Balázs.

A január 1. óta érvényes jogállamisági feltételrendszerről szóló rendeletet zsaroló eszközként használva megpróbálják a politikai vitát jogi köntösbe bújtatni

− fogalmazott. Kiemelte, hogy mindezt a magyar baloldali képviselők is támogatták, ahogy az Európai Néppárt (EPP) is „beállt a baloldali többségű kórusba”, és a már korábban hallott, elfogadhatatlan és elvi szempontokból is hibás véleményeket ismételte. A politikai vitát politikai eszközökkel kell rendezni, és el kell fogadni egymás álláspontját − vélekedett Hidvéghi Balázs.

Az ülésen Kósa Ádám is felszólalt. A fideszes képviselő szerint „nem újdonság, hogy az európai baloldal célja mindazok büntetése, akik nem értenek velük egyet”. Meglátása szerint Magyarország különösen a baloldal célkeresztjében van, és az ország ellen folytatott „hajtóvadászatban” a magyar baloldal jelentős szerepet vállal.

Az Európai Parlamentnek nincs esélye arra, hogy megvédje a történelminek tartott uniós költségvetést, kivéve akkor, ha az Európai Bizottság azonnal elkezdi a jogállamisági feltételrendszerről szóló rendelet alkalmazását

− erről már Cseh Katalin beszélt az ülésen. A Momentum Mozgalom EP-képviselője kiemelte, hogy közpénzek forognak kockán, az „orbánizmus futótűzként terjed”. Szerinte az Európai Parlament nem fogja feladni célkitűzéseit mindaddig, amíg a mechanizmust meg nem valósítják, ennek érdekében pedig kész az uniós bírósághoz is fordulni.

A vitán felszólalt Johannes Hahn, az Európai Bizottság költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztosa is, aki szerint a jogállamisági feltételrendszerről szóló rendelet megfelelő eszközt biztosít az Európai Unió költségvetésének és pénzügyi érdekeinek megvédéséhez. Mint mondta, a január 1. óta érvényes jogállamisági feltételrendszerről szóló rendelet nem váltja ki az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén az uniós alapszerződés 7. cikkelye szerint indítható eljárást.

Az uniós bizottság akkor végez értékelést, ha bizonyítékok állnak rendelkezésére arról, hogy a jogállamiság sérül egy tagállamban, illetve ha az Európai Unió költségvetését veszély fenyegeti

− emelte ki az uniós biztos, aki hangsúlyozta, hogy véleménye kialakításához az Európai Bizottság egyebek mellett az uniós bíróság, az uniós számvevőszék jelentéseire, illetve a testület éves jogállamisági jelentésében foglaltakra támaszkodik. Hozzátette: a jogállamisági feltételrendszer új eszköze lehetőséget biztosít, hogy az EU megvédhesse a végső kedvezményezettek jogait, hogy az európai állampolgárok megkapják, amit megérdemelnek és amit elvárnak.

Rovatok