Index Vakbarát Hírportál

Beperelik az Európai Bizottságot, ha nem indít eljárást Magyarország ellen

2021. június 10., csütörtök 21:04

Elsöprő többséggel, 506 igen, 150 nem szavazattal, 28 tartózkodás mellett szavazta meg csütörtökön az Európai Parlament azt az állásfoglalást, amely a Magyarország és Lengyelország elleni jogállamisági eljárás elindítására szólítja fel az Európai Bizottságot. Ha ez nem történik meg, az Ursula von der Leyen vezette testület ellen eljárást indítanak az Európai Bíróságon.

David Sassoli EP-elnöknek most két hete van arra, hogy szóljon az Európai Bizottságnak a kötelessége teljesítéséről, amin kívül az esetleges pert is elő kell készítenie, ha az Európai Unió végrehajtó testülete nem lép.

Az állásfoglalás hátterében az Európai Unió 2021 és 2027 közötti költségvetése, a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítás alap, illetve a beépített a brüsszeli büdzsét védő jogállamisági feltételrendszer áll, amely január 1-jén lépett hatályba, az Európai Bizottság mégsem él vele. 

Egyre inkább fennáll a veszélye annak, hogy egyes tagállamok visszaélnek az uniós költségvetéssel, és közben a jogállamiság helyzete is romlik. Az összes rendelkezésére álló eszközt – többek között az uniós szerződés 7. cikkében szereplő eljárást, a jogállamisági feltételrendszert és a kötelezettségszegési eljárásokat – be kell vetni annak érdekében, hogy kezelni tudja a demokrácia és az alapvető jogok tartós megsértését, beleértve a média szabadsága és az újságírók, valamint az egyesülési és a gyülekezési szabadság elleni támadásokat is

– hangsúlyozza az állásfoglalás.

Korábban a tagállami kormányzati vezetőket tömörítő Európai Tanács arra kérte az Európai Bizottságot, hogy halassza el a jogszabály alkalmazását addig, amíg Magyarország és Lengyelország az Európai Bíróság elé nem viszi az ügyet, és amíg ki nem dolgozzák a jogállamisági feltételrendszerre vonatkozó útmutatóját.

Az Európai Bíróság június 3-i döntésben utasította el Magyarország keresetét a Sargentini-jelentés elfogadása ellen. 2018. szeptember 12-én az Európai Parlament a dokumentum megszavazásával indította el az eljárást Magyarország ellen a Lisszaboni Szerződés 7. cikkelye alapján.

Rovatok