Index Vakbarát Hírportál

Újra tárgyalhatja Székelyföld autonómiáját a bukaresti törvényhozás

2021. június 14., hétfő 09:59

Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) ismételten a bukaresti törvényhozás elé viszi Székelyföld autonómiatervezetét. Ezt az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt alkotta pártszövetség politikusa, Kulcsár-Terza József közölte. Vélhetően ismét a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott autonómiastatútumot terjesztik a román törvényhozás elé, írta a kronikaonline.ro.

A Székelyföld számára területi autonómiát előirányzó statútumról először 2004-ben, majd egy módosított tervezetről 2012-ben rendeztek szavazást a bukaresti parlamentben, a dokumentumokat valamennyi esetben érdemi vita, egyetlen román támogató voks nélkül vetették el.  

A szintén az EMSZ színeiben politizáló Zakariás Zoltán hangsúlyozta: a decemberben az RMDSZ részvételével megalakult kormány programjában szerepel a kisebbségi törvénytervezet benyújtása is, amelyre várhatóan „szeptembert követően” kerülhet sor. Zakariás Zoltán hangsúlyozta: a törvény célja a kulturális autonómia intézményesítése kell legyen, a politikai pártoknak pedig a nyár folyamán, civil szervezetekkel közösen, kell kidolgozniuk a tervezetet.

Rovatok