Index Vakbarát Hírportál

Megszólalt a német államminiszter, a magyar parlament súlyosan diszkriminálta a melegeket

2021. június 15., kedd 21:40

A magyar törvényhozás súlyosan diszkriminálta az LMBTIQ- (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, interszex, queer) embereket – közölte kedden a német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere.

Michael Roth Twitter-bejegyzése szerint az Országgyűlés vonatkozó döntése újabb súlyos állami diszkrimináció az LMBTIQ-emberek ellen.

Ez a törvény ellentétes mindazzal, amit közös európai értékeinknek tekintünk

– írta az Angela Merkel vezette szövetségi kormány államminisztere. „Teljes szolidaritás és támogatás az LMBTIQ-embereknek Magyarországon” – tette hozzá a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa.

Az Országgyűlésben kedden elfogadott jogszabályok közül egy érinti a német államminiszter bejegyzésében szereplő közösséget. A 157 igen szavazattal, 1 ellenvoks mellett elfogadott jogszabály rendelkezik a pedofil bűncselekmények elkövetői nyilvántartásának létrehozásáról, és az iskolai szexuális felvilágosító foglalkozásokkal kapcsolatban is megfogalmaz előírásokat.

Az ARD német országos közszolgálati televízió a tagesschau.de című hírportálján tudósítást és kommentárt is közölt az új törvényről. A kommentárban kiemelték: „meg kell hagyni, Orbán ért a negatív kampányhoz”, hiszen a homoszexualitást a pedofíliával „egy kalap alá vevő törvénycsomaggal több legyet üt egy csapásra”, megalkot egy „új ellenségképet”, támadhatja Brüsszelt, „halászhat szavazatokat a szélsőjobbon”, és megoszthatja a 2022-es parlamenti választáson egységesen induló ellenzéket.

Rovatok