Index Vakbarát Hírportál

Győzött a keményvonalas elnökjelölt Iránban, rekordalacsony lehetett a részvétel

2021. június 19., szombat 10:36

Gratulált a keményvonalasnak tartott Ebrahim Raiszinak az iráni elnökválasztáson elért győzelméhez ellenfele, a mérsékeltnek számító Abdolnaszer Hemmati – jelentette az iráni állami média szombaton.

Remélem, hogy kormánya Ali Hamenei ajatollah vezetése alatt virágzást és elégedettséget hoz országunk számára

 – áll Hemmati levelében, amelyet az MTI idézett.

Jóllehet a belügyminisztérium azt közölte, hogy a szavazatszámlálás még tart, korábban pedig arról tájékoztatott, hogy a végleges összesítés vasárnapra várható, nem sokkal később Haszan Róháni leköszönő elnök is megerősítette, megvan a választás győztese.

„Gratulálok az embereknek a döntésükhöz” – jelentette be Róháni a televízióban. Hozzátette, a hivatalos gratuláció még várat magára, de „már tudjuk, ki kapott elegendő szavazatot a választáson, kit választott meg ma az ország”. Bár a győztes nevét nem mondta ki.

Az AFP hírügynökség úgy tudja, hogy Raiszi győzelmét mindhárom ellenfele – Instagramon, Twitteren vagy az iráni médián keresztül – elismerte.

Iránban pénteken tartottak elnökválasztást, a felmérések szerint a részvétel akár rekordalacsony is lehetett. Az előrejelzések Raiszit tartották a választás szinte biztos befutójának. A korábban Teherán főügyészi tisztségét betöltő Raiszi magáénak tudhatta a síita állam legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah támogatását is.

A választáson eredetileg több mint hatszáz jelölt akart indulni, de a jelölteket megrostáló, az állam iszlám jellegén őrködő, 12 tagú Őrök Tanácsa csak hét indulót engedélyezett.

Rovatok