Index Vakbarát Hírportál

Éhínség vár Észak-Koreára, és a vezér is lefogyott

2021. június 20., vasárnap 16:38

Kim Dzsongun ezúttal a szélsőséges időjárást, a koronavírus-járványt és a kínai kereskedelemtől való elszigeteltséget okolta az újabb, fenyegető élelmiszerválságért Észak-Koreában.

Phenjanban azt állították: az ország sokáig vírus- és járványmentes volt, mert lezárta a kínai határokat, most azonban épp a határzár a válság egyik kiváltó oka. Kína ugyanis Észak-Korea legfontosabb kereskedelmi partnere és ellátója.

Kim Dzsongun a tudósítások szerint közölte a pártvezetéssel, hogy a járvány „elhúzódó jellege” miatt meghosszabbítja a zárlatot.

Az észak-koreai vezetés korábban azt állította, hogy az országban egyetlen koronavírusos fertőzöttet sem regisztráltak, de szakértők ezt kizártnak tartják.

Észak-Korea egészségügyi infrastruktúrája ingatag, ráadásul az ország folyamatos gyógyszerhiánnyal küszködik.

Elemzők szerint egy járvány félelmetes következményekkel járna az országban.

Egy tavalyi katonai parádén Kim bocsánatot kért az észak-koreai néptől, amiért nem kezelte megfelelően a nemzeti kihívásnak tekintett járványt – emlékeztet a Deutsche Welle.

„A fáradságos menetelés”

A serdülőkora óta bölcsként jellemzett Kim Dzsongun pártvezér egyébként már áprilisban arra figyelmeztette országa lakosságát, hogy készüljenek fel a nehéz időkre.

A helyzetet az 1990-es évek pusztító éhínségéhez hasonlította, amely a becslések szerint 3 millió ember halálát okozta.

Az egypárti állam tekintélyelvű vezetője akkor a fenyegető nehézségek ritka beismerésében arra szólította fel a hivatalnokokat: „készüljenek fel egy újabb és még nehezebb »fáradságos menetelésre«, amellyel népünket akár egy kicsit is megszabadíthatják a nehézségektől”.

A „Fáradságos menetelés” kifejezéssel a 90-es években tapasztalt éhínség idején folytatott küzdelmet jelképezték, amikor a Szovjetunió összeomlása után Észak-Korea létfontosságú segélyek nélkül maradt.

Észak-Koreában nem szokatlan nehézségekről és megpróbáltatásokról beszélni. Tavaly októberi beszédében Kim Dzsongun elismerte, hogy egyedül képtelen változásokat elérni. A „fáradságos menetelés” fordulatot azonban soha korábban nem használta – mondta egy Észak-Koreával foglalkozó elemző a BBC-nek.

A kukorica kilója egyhavi bérbe kerül

Az országban hónapok óta figyelmeztetnek arra, hogy a lakosság nehéz helyzetben van.

A jelentések szerint már tavasszal a vidékiek nagy része számára alapvető tápláléknak számító kukorica kilója többe került egyhavi átlagfizetésnél.

„Kínából alig érkezik élelmiszer az országba” – ezt állította a Human Rights Watch kutatója egy jelentésben.

Nagyon sok a koldus, néhányan éhen haltak a határvidéken, és nincs szappan, fogkrém vagy elem

– írta Lina Yoon.

A teljes ipari termelés 25 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – áradozott most az észak-koreai hírügynökség.

Kim mégis arra szólította fel a párt tisztségviselőit: a párt plenáris ülésen vitassák meg, hogyan kezelje az ország a jelenlegi nemzetközi helyzetet.

Észak-koreai tárgyalók Trump elnök kormányzása alatt találkoztak az Egyesült Államok képviselőivel, hogy a szankciók feloldásáról tárgyaljanak az atomfegyverek leszereléséért cserébe.

Donald Trump és Kim Dzsongun 2018-ban és 2019-ben két csúcstalálkozót tartott Szingapúrban és Vietnámban, konkrét megállapodás azonban nem született.

Joe Biden amerikai elnök megerősítette: kormánya azt szeretné, ha Észak-Korea a leszerelés felé vezető utat követné, de hozzátette, hogy előfeltételek nélkül nem találkozna Kimmel.

Kim fogyása nem feltétlenül a betegség jele

A déli szomszédot eközben változatlanul aggasztja a nagyon lefogyott bölcs vezető egészségi állapota.

The health of North Korean leader Kim Jong Un has long been a source of fascination. Now, the 37-year-old faces fresh speculation in the South about his health again. But this time, it's because he's noticeably slimmer. https://t.co/epOqkMA6nK

— The Associated Press (@AP) June 16, 2021

Szöulban, Washingtonban és Tokióban azért fontos Kim egészségi állapota, mert nem jelölt ki nyilvánosan utódot, aki az Egyesült Államokat és szövetségeseit célba vevő, folyamatosan izmosodó nukleáris programját irányítaná azok után, hogy ő maga cselekvőképtelenné válik.

A közelmúltban az állami média által közölt képeken is látszik, hogy Kim nagymértékben lefogyott. IWC Schaffhausen Portofino típusú svájci karórájának szíja feszesebb, az arca pedig vékonyabb. A megfigyelők szerint a 170 centis Kim, aki korábban 140 kilogrammot nyomott, körülbelül 10-20 kilogrammot fogyhatott.

Nyilvánvaló fogyása azonban inkább az egészségi állapota javítására tett kísérlet, mintsem a betegség jele – véli egy szöuli elemző.

„Ha egészségügyi problémákkal küszködne, nem jelent volna meg a nyilvánosság előtt” – mondta Hong Min.

A szeszfogyasztásáról és dohányzásáról elhíresült Kim felmenői szívproblémákkal küzdöttek. Észak-Koreát irányító apja és nagyapja egyaránt keringési panaszok következményeiben halt meg. Szakértők szerint Kim elhízása fokozhatja a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát.

Észak-Koreában egyébként nemrég létrehozták a Munkapárt első titkári posztját, ami gyakorlatilag az ország második számú vezetői állása. Szöul szerint ez összefüggésben lehet Kim egészségi állapotával. A tisztségre azonban egyelőre senki sem neveztek ki, mert ő esetleg lazíthatna Kim uralmán.

(Borítókép: Kim Dzsongun Phenjanban 2021. június 18-án. Fotó: - / KCNA VIA KNS / AFP)

Rovatok