Index Vakbarát Hírportál

Lady Dianát csapdába csalhatták

2021. június 20., vasárnap 08:53

Az 1995-ös botrányinterjú készítőjét, Martin Bashirt nevezte meg az elhunyt hercegné halálát okozó személyként Lady Diana egyik közeli barátja, az ismert médium, Simone Simmons, aki a brit The Sun bulvárlapnak beszélt erről. A barátnő szerint a hercegnét egyszerűen csapdába csalták, mert maga is ott volt, amikor Martin Bashir először járt a Kensington-palotában, és felvetette, hogy interjút szeretne készíteni a hercegnővel a jótékonysági szervezeteiről.

Mindannyian azt gondoltuk, hogy ez csodálatos. Végül hamis banki dokumentumokkal rávették, hogy szerepeljen a beszélgetésben, amelyben előzetesen teljesen más témákról volt szó

– fejtette ki Simone Simmons, aki azt is elárulta, hogy Diana bátyját, Earl Spencert hamis bankszámlakivonatokkal kényszerítették, hogy vegye rá a húgát a nyilatkozatra.

Az interjúban hazudott Dianának. Azt mondta, hogy megfigyelik otthon, és a telefonjait is lehallgatják. Ez lelkileg tönkretette, teljesen paranoiás lett. Úgy érezte, a királyi család végezni akar vele, de a hűséges barátaival szemben is bizalmatlanná vált 

– idézte fel a történteket a médium.

Az interjú következményeként a királyi pár elvált egymástól, és a hercegnőt megfosztották címeitől. Azonban nem tudott nyugodt életet élni, állandóan a kíváncsi fotósok és bulvárlapok kereszttüzében élt. Bárhová ment, bármit is csinált, a fotósok követték. Végül ez okozta a vesztét, a halálos balesetet 1997-ben.

(Borítókép: Tim Graham Photo Library / Getty Images)

Rovatok