Index Vakbarát Hírportál

Újabb határátkelőhelyek nyílnak a magyar–szerb határon

2021. június 22., kedd 12:02

Szerdától az összes határátkelő működik majd Szerbia és Magyarország között – erősítette meg a Vajdasági Magyar Szövetség és a Tartományi Képviselőház elnöke a Szabadkai Magyar Rádiónak, amelyet a PannonRTV szemlézett.

Pásztor István hozzáfűzte: a határátkelőkön a járványhelyzet előtt megszokott munkaidőben várják majd az utazókat. Az élet normális kerékvágásba terelésének újabb mérföldköve lesz ez, mondta a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke.

A politikus arról is beszélt, hogy a határon időről időre előforduló, méltatlanul hosszú várakozási idő mégsem csupán a határátkelőhelyek számától függ, hanem attól is, hogy milyen ütemben dolgoznak az illetékes szervek.

Pásztor István úgy fogalmazott:

Sajnos a magyar határőrizeti szervek részéről egy eléggé lassú, vontatott ügyintézés volt. Attól tartok, hogy ez folytatódni fog az elkövetkező hetekben és hónapokban is. Erre folyamatosan utalunk, ennek a megváltoztatását folyamatosan kérjük. Előbb-utóbb ennek talán meglesz az eredménye.

A már működő átlépők mellett szerdán reggel 7 órakor megnyílik a Rábé–Kübekháza, a Horgos–Röszke közúti és a Rastina–Bácsszentgyörgy átkelő.

Rovatok