Index Vakbarát Hírportál

Belebukott a szerelmi botrányba a brit egészségügyi miniszter

2021. június 26., szombat 20:16

Matt Hancock brit egészségügyi miniszter beadta lemondását Boris Johnson miniszterelnöknek. A kormányfő elfogadta a lemondást, és méltatta a miniszter érdemeit.

A brit The Sun című bulvárlap címlapján pénteken jelent meg egy fotó, amelyen a tárcavezető az egyik tanácsadójával csókolózik az egészségügyi minisztérium épületében. A 43 éves Gina Coladangelót a tárcavezető tavaly szeptemberben vette maga mellé a minisztériumba.

Hancock és Coladangelo egyaránt házas.

A miniszter ezzel megsértette azokat a távolságtartási szabályokat, amelyek betartására ő maga kérte az embereket. 

Hancockot ezenfelül korrupcióval is vádolják, ráadásul ez már nem is az első alkalom, hogy gyanúba keveredik. Korábban már felvetődött a gyanú, hogy egy korábbi szomszédját több millió font értékű, a koronavírus-tesztekhez kapcsolódó szerződéshez juttatta hozzá, miközben az illetőnek semmilyen szakmai tapasztalata nem volt ezen a téren.

Boris Johnson elfogadta a lemondást. Válaszlevelében úgy fogalmazott:

úgy gondolom, mérhetetlenül büszke lehet a munkájára. Hálás vagyok a támogatásáért, és hiszem, hogy részvétele a köz szolgálatában még korántsem fejeződött be. 

A Downing Street bejelentése szerint Hancock utódja Sajid Javid volt belügyminiszter lesz.

Rovatok