Index Vakbarát Hírportál

Megfertőződött a luxemburgi kormányfő, nem fenyegeti veszély az EU-csúcs résztvevőit

2021. június 27., vasárnap 20:03

Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök tíznapos önkéntes karanténba vonult, miután pozitív koronavírus-tesztet produkált nem sokkal azután, hogy hazatért az Európai Unió csúcstalálkozójáról – írja a Guardian.

A kormányfőnek enyhe tünetei vannak, mint láz és fejfájás, de a feladatait továbbra is ellátja.

Az uniós csúcstalálkozón részt vevő többi huszonhat kormányfő a luxemburgi miniszterelnöki hivatal szerint nem volt kitéve annak, hogy elkapja a vírust. Az országban hatályban lévő szabályok szerint ugyanis ez akkor állna fenn, ha bármelyikükhöz maszkviselés nélkül tizenöt percnél tovább két méternél közelebb tartózkodott volna.

Bettel volt az, aki a megbeszélésen a magyar pedofiltörvényről szóló vitában erélyesen kritizálta Orbán Viktort, és felidézte, mennyi küzdelmébe került, hogy elfogadja és elfogadtassa magát melegként. Hozzátette:

az anyám gyűlöli, hogy meleg vagyok, ezzel élek együtt. És most Ön törvénybe foglalta. Tisztelem, de ez most a vörös vonal. Ez alapvető jogokról szól, arról, hogy lehet másmilyennek lenni.

A felszólalást a résztvevők közül többen megkönnyezték – mondta Mark Rutte holland miniszterelnök a Financial Timesnak.

Rovatok