Index Vakbarát Hírportál

Ha az amerikai püspökökön múlna, a katolikus Joe Biden nem is áldozhatna többé

2021. június 28., hétfő 19:46

Ferenc pápánál járt Antony Blinken amerikai külügyminiszter a Vatikánban, nem sokkal azután, hogy konzervatív amerikai püspökök egy köre nyilatkozatba foglalta intését az ellen, hogy áldozhassanak olyan katolikus politikusok, akik támogatják az abortuszt. 

A katolikus egyház főbenjáró bűnnek tartja az abortuszt, a keményvonalas amerikai püspökök viszont annak ellenére írták meg a szóban forgó nyilatkozatot, hogy a Vatikán figyelmeztetett: állásfoglalásuk mélyen megoszthatja a társadalmat, pláne ha kipécézik maguknak azt a Joe Biden elnököt, aki katolikusként a saját bevallása szerint személyesen ellenzi az abortuszt, de támogatja a nők jogát ehhez.

ENNEK ÉRTELMÉBEN HA A PÜSPÖKÖKÖN MÚLNA, JOE BIDEN EGY FALAT szentelt OSTYÁT ÉS EGY KORTY SZENTELT BORT NEM KAPNA ADDIG, AMÍG NEM ÍTÉLI EL AZ ABORTUSZT. 

Maga Ferenc pápa egyébként nem is nyilvánult meg az amerikai abortuszvitában, az ABC News azonban emlékeztet, hogy egy 2015-ös levelében együttérzéséről biztosította a terhesség-megszakítás agonizáló kérdése előtt álló nőket. 

Antony Blinken látogatása az egyházfőnél ezzel az üggyel áll kapcsolatban, a külügyminiszter vélhetően pápa beavatkozást vagy legalábbis állásfoglalást akarhat kicsikarni az egyházfőnél. 

A Vatikán az utóbbi időben több kényes emberi jogi kérdésben is felhívta magára a figyelmet, legutóbb az olasz homofóbia ellenes törvénytervezetről foglalt állást: a gendertörvényként ismert intézkedés kriminalizálná a biológiai nem, a társadalmi nem és a szexuális orientáció miatti megkülönböztetést. Az egyház azonban – tanításaiból fakadóan – kifejezte aggodalmát, szerinte ugyanis a jogszabály sértené a katolikus véleménynyilvánítási szabadságát. 

Ami az Európai Uniót illeti, a katolikus többségű  Lengyelországban évek óta vita tárgyát képezi a terhesség-megszakítás kérdése. 

Rovatok