Index Vakbarát Hírportál

A Fox News kiképzi az alkalmazottait a szexuális zaklatások megelőzésére

2021. június 30., szerda 07:38 | aznap frissítve

New York Város Emberi Jogi Bizottsága 1 millió dollárra bűntette a Fox News-t amiatt, hogy megsértették a szexuális zaklatások és munkahelyi visszaélések ellen irányuló törvényeket.

A Fox News a peren kívül között megállapodásban a fizetés mellett ahhoz is hozzájárult, hogy New York-i alkalmazottai részére egy, a szexuális zaklatások megelőzésére szolgáló tréninget tart, valamint ideiglenesen felfüggesztették azt a belső szabályozásukat is, amely arra kötelezte a szexuális visszaélések vádjával élőket, hogy döntőbíró elé járuljanak. Továbbá egy anonim segélyvonalat is fenn fognak tartani, ahol a dolgozók jelenthetik majd, ha visszaélést tapasztalnak. 

Az ügy még 2017-ben kezdődött, miután több jelentés is érkezett arról, hogy a Fox-on belül több alkalommal is szexuális visszaéléseket követhettek el.  Először az egyik hírbemondó, Gretchen Carlson vádolta meg azzal a csatorna korábbi igazgatóját, Roger Ailes-t, hogy visszaélt a helyzetével és később amiatt menesztette őt, hogy nem akart vele szexuális kapcsolatot létesíteni. Carlson után a csatorna több női munkatársa is hasonló vádakkal állt elő. 

Az Emberi jogi Bizottság tisztviselői a súlyos, rekordnagyságú büntetéstől azt remélik, hogy a jövőben ezáltal sikerülhet megakadályozni azt, hogy hasonló esetek forduljanak elő. 

A Fox News azt állítja, hogy a zaklatásos esetek a csatorna előző vezetéséhez kötődnek és az új, Suzanne Scott alatt létrejött vezetőség alatt mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ne kerüljön sor hasonló esetekre. 

Rovatok