Index Vakbarát Hírportál

Most a legtrendibb régi kommunista relikviák között fotózkodni Kínában

2021. július 1., csütörtök 07:32

Ma 100 éve alapították meg a Kínai Kommunista Pártot. Az évforduló felé közeledve az ünneplés része lett pózolni és megörökíteni magunkat korabeli kommunista szuvenírekkel, relikviákkal, esetleg korhű ruhákban.

Július elsején ünneplik a Kínai Kommunista Párt alapításának 100. évfordulóját. Az ünnephez közeledve megnőtt a kíváncsiság a régi világ újra megismerése iránt, egyben az alkalom felkeltette az érdeklődést a „vörös turizmus” iránt, ami arra ösztönözte az embereket, hogy felkeressék a kommunista forradalmi emlékhelyeket és relikviákat.

A látogatottabbak a kommunista alapítók életével kapcsolatos helyszínek, mint például a déli Csianghszi tartományban fekvő Csingkangsan, ahol 1927-ben Mao Ce-tung létrehozta a kínai forradalom vidéki bázisát, és gyakorlatilag ezt tartják a kommunista forradalom bölcsőjének. Az ünnephez híven a vörös turisták közül sokan viselnek katonai sapkát, amelyen a kommunista párt sarló és kalapácsos jelvénye látható, mások pedig felöltik a Vörös Hadsereg korabeli egyenruháját.

Nagyobb csoportokban, hazafias dalokat énekelve bejárják a nevezetességeket és környéküket, fotókat készítenek, amelyeket eltesznek emlékbe, ünnepelnek, és megemlékeznek az elmúlt 100 évről.

A Vörös szuveníreket áruló boltok, a forradalmi múzeumok és a forradalom témájú éttermek látogatottsága jelentősen megnőtt, ahogy egy termetesebb Mao Ce-tung-szobor ára meghaladhatja a 16 millió forintot is.

Az évfordulóra való felkészülés alatt a párt kampányt indított a „történelmi nihilizmus” ellen, ami a párt múltjával kapcsolatos esetleges sötét foltok tisztázását jelenti. A tisztviselők még forródrótot is nyitottak, hogy beszámolhassanak az érdeklődőknek a pártot és annak történetét érintő kritikákról – online.

(Borítókép: Getty Images Hungary)

Rovatok